Rafael Nadal maratoni csata végén, a negyedik szett rövidítésében vert Novak Djokovicot a Roland Garros negyeddöntőjében.

Kapcsolódó

Alexander Zverev már túl sok volt a csodatininek

Pedig egyszer már legyőzte nem rég.

Az első szettben a 13-szoros Roland Garros-győztes spanyol hatalmas fölényben játszott, szinte minden mutatóban jobbnak bizonyult és nem is volt kérdéses a győzelme. A második játszmában is remekelt Nadal, 3:0-ra meglépett, de úgy tűnt, elfáradt, amit megpróbált Djokovic hosszúra nyújtott labdamenetekkel kihasználni. Ha nehezen is, de kiegyenlített a világelső.

Nadal újra összeszedte magát és a harmadik szettet az elsőhöz hasonló magabiztossággal nyerte meg. Ezen a ponton érdemes megjegyezni, hogy mindkét játékos őrült jól teniszezett, ezért már a negyedik szett kezdete előtt három órája tartott a késő esti mérkőzés. Djokovic ezúttal dominálni tudott, a negyedik szettet brékkel kezdte és egészen 5:2-ig nagyon úgy nézett ki, hogy ötödik szettre is szükség lesz.

Ekkor azonban újabb fokozatba kapcsolt a spanyol, őrületes tempóban játszva előbb 5:5-re mentette a játszmát, majd a rövidítésben is komoly előnyt dolgozott ki.

Végül annyira remekül játszott Nadal a 4 órán és 12 percen át tartó csatában, hogy a szerbnek nem volt esélye visszajönni a meccsbe.

Végeredmény - Roland Garros, negyeddöntő

Nadal (spanyol, 5.)-Djokovic (szerb, 1.) 6:2, 4:6, 6:2, 7:6 (7-4)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!