Rafael Nadal saját rekordját tovább javítva 12-edszer nyerte meg a francia nyílt teniszbajnokság férfi egyes versenyét, mivel a vasárnapi döntőben legyőzte Dominic Thiemet.


A hétfő óta 33 éves Nadal karrierje 82. trófeája mellé 2,3 millió eurót (736 millió forint) kapott, immár 18-szoros Grand Slam-bajnoknak mondhatja magát, és csak kettővel marad el a rekorder Roger Federertől.

A tavalyi döntő "újrajátszásában" az osztrák jutott először bréklabdához 2:2-nél, és a sokadik hosszú labdamenet végén el is vette a címvédő adogatását. Nadal azonban rögtön visszabrékelt, és ezer szóval felér, hogy 47 perc elteltével még mindig csak 4:3 volt az állás. Innentől valamelyest felgyorsultak az események, mivel hat perccel később a stabilabb spanyol már szettelőnyben volt.

A folytatásban mindketten magabiztosabban szerváltak, Thiem négy fogadógémben csak hat pontot hozott össze. A spanyolok olimpiai aranyérmese 5:6-nál váratlanul elbizonytalanodott, négy ütést is elrontott, így egyenlíteni tudott az ellenfele.

A harmadik szettben aztán beindult Nadal, 11 labdamenetet hozott, 9 perc alatt 3:0-ra vezetett, ahonnan már nem volt visszaút. Theim elfáradt, a negyedik szettben újra elvesztette az adogatását, három bréklabdáját kihasználatlanul hagyta, és 3:0 után Nadalnak már csak az előny tartására kellett ügyelnie.

Végeredmény - Roland Garros, férfi egyes, döntő

Rafael Nadal (spanyol, 2.)-Dominic Thiem (osztrák, 4.) 6:3, 5:7, 6:1, 6:1

Kiemelt kép: Clive Brunskill/Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!