Horogkereszteket és antiszemita feliratokat festettek egy kelet-franciaországi zsidó temető több mint száz síremlékére - írja a hvg.hu az AFP-re hivatkozva.


Az AFP francia hírügynökség beszámolója szerint a Strasbourghoz közeli Westhoffenben 107 sírt mázoltak össze az antiszemita rongálók, míg a húsz kilométerre lévő Schaffhouse-sur-Zornban a házfalakon jelentek meg a zsidókat becsmérlő feliratok. Franciaországban tavaly 74 százalékkal több antiszemita incidenst jegyeztek fel, mint 2017-ben. Az AFP megjegyezte, Franciaországban van Európa legnagyobb zsidó, illetve muszlim közössége.

A BBC azt írta: A horogkeresztek mellett feltűnt a fehér felsőbbrendűség egyik kódszámaként használt 14-es. A 14 azért lett fajvédő kód, mert a "Biztosítanunk kell népünk fennmaradását és a fehér gyerekek jövőjét" régi amerikai fajvédő szlogen angolul 14 szóból áll. A jelentős német gyökerekkel rendelkező, 1870 után a francia és német nacionalizmus csataterepének számító Elzászban a mai napig a lakosság mintegy negyede anyanyelveként beszéli a német helyi dialektusát. A sírrongálók a 70-es és 80-as évek szélsőjobboldali szeparatista csoportjára utalva az "Elsässischen Schwarzen Wolfe" ("Elzászi Fekete Farkasok")feliratot is felfújták az egyik sírkőre.

Kiemelt kép: Sírkövekre mázolt horogkeresztek a kelet-franciaországi Westhoffen zsidó temetőjében 2019. december 3-án. A hatóságok szerint ismeretlen tettesek 107 sírkövet gyaláztak meg. MTI/AP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!