A Samsung még tavasszal jelentette be, hogy irodai környezetbe szánt monitorokat dob piacra, méghozzá C32T55, C27T55 és C24T55 néven. A T55 a modellt jelöli, a C a curved (hajlított) szóra utal, míg a számok a képátlót jelzik, azaz 32, 27 és 24 hüvelykes méretben vásárolhatók meg a kijelzők, amik külsőre teljesen egyformák, a legkisebb változat viszont abban különbözik a többitől, hogy itt már nem kapott helyet a másik kettőben megtalálható 5 wattos beépített hangszóró. Nálunk a legnagyobb változat járt, ami első blikkre elég impozáns darab, de hamar kiderült, hogy irodába és otthonra sem túl praktikus.

A félreértések elkerülése végett: ez nem egy íróasztal, csak ide tettük fotózni a monitort. Fotó: Mohos Márton / 24.hu

Samsung C32T55 monitor

A kijelző összeszerelése nem igényel különösebb szakértelmet, hiszen az állványt csak be kell pattintani a monitor hátába, majd felcsavarozni a kerek talpat és már meg is vagyunk. A végeredmény szó szerint hatalmas, hiszen egy 70 centi széles, 51 centi magas és 27 centi mély készüléket kapunk, aminek bizony kell a hely, főleg egy átlagosnak mondható irodai vagy otthoni asztalon.

Beüzemelve épp ez jelentette az egyik legnagyobb bökkenőt, hogy a 80 centis képátló egész egyszerűen feleslegesen nagy olyan helyzetben, mikor a kijelző 40-50 centi távolságra van attól, ahol ülünk - márpedig a legtöbb irodai és otthoni asztalon ennél nincs sokkal több hely a felhasználó és a kijelző között. Mindezt ráadásul csak tetézi, hogy a képernyő ívelt, ami okán a monitor több helyet foglal, mint a teljesen sík variánsok, cserébe viszont nem feltétlenül kapunk kézzelfogható előnyöket.

4 fotó megtekintése

24huGaléria

Mutatós a Samsung ívelt monitora, de az irodában nincs sok haszna

Mutatós a Samsung ívelt monitora, de az irodában nincs sok haszna

1/4

Fotó: Mohos Márton / 24.hu

Fotó megosztása:

2/4

Fotó: Mohos Márton / 24.hu

Fotó megosztása:

3/4

Fotó: Mohos Márton / 24.hu

Fotó megosztása:

4/4

Fotó: Mohos Márton / 24.hu

Fotó megosztása:

Kapcsolódó cikkek

3D

Gyönyörű 3D LED képernyők a Samsungtól

LED

Értelmet kap a hajlítás: LG és Samsung ívelt monitor bemutató

kijelző

A nagy kép legyen veLED: Samsung SD850 teszt

2014

Okosóra, nagy felbontás és pornóbotrány: ilyen volt 2014 tech-szemmel

lcd

Elképesztő új monitor 2015-ből

Fotó megosztása:

Az szintén nem túl praktikus, hogy a kijelző nem forgatható, és a magassága sem állítható - utóbbi a fájóbb pont, ugyanis a már említett jókora méret miatt igenis jól jönne, ha függőlegesen pozicionálható lenne a képernyő. Dönteni ugyan lehet (-3/20 fok), ami valamennyit javít a helyzeten, de sokkal jobban szeretjük, ha ennél több mozgásteret kapunk a számunkra ideális pozíció beállításához.

Csatlakozók terén a szükséges minimumot kapjuk, így a hátlapon találunk egy Display Portot (1.2), egy HDMI-t (1.4), egy D-Sub csatlakozót, illetve hang bemenetet, valamint egy 3,5-ös jack dugaszt a fejhallgatónak. A tápegység kábelét szintén ezek mellé kell csatlakoztatni, és pozitív apróság, hogy az állvány sarkában helyet kapott egy olyan kiegészítő, ami segíthet a kábelek esztétikus elvezetésében.

Túl közel, túl kevés

Ami a monitorba került kijelzőt illeti, egy VA panelt kapunk, méghozzá 1920×1080 pixel felbontással, 178 fokos betekintési szöggel, 75 Hz-es képfrissítési rátával, 4 ezredmásodperces válaszidővel. A kontrasztarány 3000:1, a fényerősség maximum 250 cd/m2, ami elsőre kevéskének tűnik, de valójában több, mint amire valójában szükségünk lehet, továbbá a kijelző 119,3 százalékban fedi le az sRGB színtere, míg az AdobeRGB esetében 88,4 százalékos eredményt kapunk.

Ez így összességében nem hangzik rosszul, a képminőségre nem is lehet panasz, ugyanakkor megint előjön az a probléma, amire korábban is utaltunk. A szemünktől nagyjából 60 centire, egy 32 hüvelykes kijelzőn a Full HD felbontás 2020-ban már igencsak kevésnek hat, konkrétan látni lehet a pixeleket - számunkra kicsit érthetetlen, hogy ekkora képátlóhoz miért nem jár a 4K felbontás.

A készülék legnagyobb különlegessége az ívelt kijelző:

a panel 1000R hajlítási sugárral rendelkezik, ami elég jelentős görbület, a szélek jóval kijjebb vannak, mint a képernyő közepe. Dizájn szempontjából ez mutatós, de irodai és hagyományos otthoni felhasználás mellett egyszerűen nem tudunk indokot mondani, hogy mi szükség lenne erre. A böngészéshez, dokumentumok szerkesztéséhez, a webes felületek használatához semmit nem tesz hozzá az ív, és a vágóprogramok, illetve a Photoshop esetében sem jött elő semmilyen számottevő előny.

Persze gondolhatnánk, hogy videójátékokhoz jól jön ez a kialakítás, de az Assassin's Creed: Valhalla próbakörünk során ebből semmit nem érzékeltünk, ugyanakkor az simán elképzelhető, hogy egy Call of Duty-meccs, esetleg egy Forza Horizon futam közepette érezhető a perifériák jobb kitöltéséből adódó plusz. A gond csak az, hogy ez a monitor azért nem a gamerek vágyálma: hiába van AMD FreeSync, a 75 Hz-es képfrissítés elég karcsú manapság, és a 4K felbontás hiánya miatt sem túl jövőálló készülék a Samsung C32T55 - legyen szó akár PC-s vagy konzolos felhasználásról.

Fotó: Mohos Márton / 24.hu

Kell ez?

A C32T55 ára 80 ezer forint: és ezért egy hatalmas, normális képminőségű monitort kapunk. A kérdés viszont az, hogy szükséges-e ekkora képernyő az irodai munkához vagy otthoni dolgainkhoz, továbbá van-e értelme kifizetni a felárat az ívelt kijelzőért. Előbbire mindenki maga tudja a választ, utóbbi esetben viszont meggyőződésünk, hogy átlagos felhasználásnál a görbülő képernyőnek nincs számottevő előnye, így, ha valaki csak egy megbízható kijelzőt keres, annak nem a Samsung újdonsága lesz a jó választás.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!