Mindenkinek azt javaslom, hogy amennyiben még nem tette meg, akkor a koronavírus elleni vakcinát most, az influenza elleni oltást pedig októberben vegye fel

- mondta a 24.hu megkeresésére dr. Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem klinikai rektorhelyettese, a Klinikai Központ elnöke.

A szakember ezt azzal indokolta, hogy az influenzát egyelőre nem tudtuk száműzni, ám a védőoltással jelentősen csökkenthető a megfertőződés veszélye, illetve a szövődmények kockázata is. Mint fogalmazott, az oltás az influenza és a Covid-19 esetében nem csak önmagunk miatt, hanem környezetünk megóvása miatt is fontos.

Sokan mondják erre, hogy az oltás ellenére is megfertőződtek. Ez előfordulhat, viszont jellemzően ilyenkor enyhébb, náthaszerű tünetekkel esünk át a betegségen, és ezzel a családtagjainkat, barátainkat, kollégáinkat is óvjuk, hiszen, ha csak kis mértékben szaporodik el a szervezetünkben a kórokozó, akkor jellemzően kevesebb vírust ürít a szervezetünk a környezetbe például a tüsszögés vagy köhögés alatt

- magyarázta.

Ezen múlik, milyen erős lesz az influenzaszezon

Dr. Szabó Attila kérdésünkre válaszolva közölte, a veszélyeztetett csoportba tartozókra - például az idősekre, a gyenge immunrendszerrel rendelkezőkre, illetve a krónikus betegséggel küzdőkre - nagyobb veszélyt jelent az influenza is, melynek szövődményeként szintén előfordulhat tüdőgyulladás vagy szívizomgyulladás.

Kovács Tamás / MTI Influenza elleni védőoltást ad be egy egészségügyi dolgozó egy XV. kerületi orvosi rendelőben 2020. január 9-én.

Hozzátette, tavaly ősszel a pandémia második hulláma miatt hazánkban bevezetett intézkedések, így a maszkhasználat, a társas érintkezés visszaszorítása és a szigorúbb higiénés szabályok hatására kevesebb volt az igazolt influenza, de általában a légúti megbetegedés is.

Az, hogy idén milyen erős influenzaszezonra számíthatunk, azon múlik, mennyire tud majd az emberek között terjedni a vírus. Ez pedig attól is függ, mennyire figyelünk az elmúlt időszakban előtérbe került megelőzési lehetőségekre, mint a távolságtartás és a kézhigiénia fontossága

- emelte ki.

A Semmelweis Egyetem klinikai rektorhelyettese arról is szót ejtett, miként lehet megkülönböztetni adott esetben az influenza és a koronavírus delta variánsa által okozott tüneteket.

A delta variáns leggyakoribb tünetei közé tartozik a fejfájás, a torokfájás, az orrfolyás, a tüsszögés, a hőemelkedés vagy láz, a bágyadtság vagy levertség, az emésztőszervi panaszok, valamint a szemet érintő irritáció, kipirosodás vagy duzzanat. Az influenza a légúti tünetek mellett ízületi és izomfájdalommal, valamint magas lázzal jelentkezhet. Csak a tünetek alapján 100 százalékos biztonsággal nem különíthető el a két betegség, ezért a legbiztosabb a diagnosztika, a tesztelés

- fogalmazott.

Attól, hogy egy új betegség megjelenik, a másik még nem válik kevésbé veszélyessé

A szakembert arról is kérdeztük, elképzelhető-e, hogy a jövőben a koronavírus veszi át az influenza helyét, és utóbbi nem jelent majd akkora veszélyt az emberekre.

Az influenzavírus évről évre mutálódik, ezért szükséges a védőoltáson folyamatosan változtatni. Attól, hogy egy új betegség megjelenik, a másik még nem válik kevésbé veszélyessé. A legfontosabb, hogy védekezzünk ellenük. A vakcinák folyamatosan fejlődnek, korábban gyakoriak voltak az élő, ám legyengített kórokozót tartalmazó oltások, a napjainkban használatos védőoltások nagy része azonban nem ilyen: a legújabb típusú oltások többsége a kórokozóknak csak egy kis darabját tartalmazza, vagy a kis darabot termelteti meg a szervezetünkkel, amely önmagában nem okoz betegséget, de mivel a vírusra nagyon jellemző rész, az immunrendszer felismeri azt, és elkezd ellenanyagot termelni, védekezni.

Megjegyezte, így sokkal felkészültebbé válik a szervezetünk a valós megbetegedésre. "Százszázalékos pontossággal nem lehet megmondani, hogy a következő influenzaszezont a vírus milyen mutációja okozza majd, az előző évek vírusainak vizsgálata alapján összeállított védőoltás így is komoly védelmet jelent a fertőzés ellen. Mint azt láthatjuk, a koronavírus is mutálódik, változik, az eddig alkalmazott vakcinák azonban a vizsgálatok szerint hatásosak a különböző vírusmutánsok ellen" - tette hozzá.

Balázs Attila / MTI A látogatási tilalomról szóló tájékoztató a nyíregyházi Jósa András Oktatókórház Gyermekgyógyászati Osztálya egyik bejáratán 2018. február 6-án.

A kockázati csoportba tartozók számára ingyenes lesz az influenza elleni oltás

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a 24.hu megkeresésére közölte, az influenza figyelőszolgálat a 40. héttől, azaz október elejétől indul. Hozzáfűzték, egyedi esetek bármikor lehetnek, azonban a figyelőszolgálat megkezdése előtt, a betegellátás során a kórházban, esetleg a szakrendelőben azonosított influenzás páciens járványügyi helyzet szempontjából irreleváns, hiszen a vírus nem tűnik el nyáron, egész évben velünk van, csak nem okoz járványt.

Arra a kérdésre, mennyi influenza elleni védőoltás áll rendelkezésre Magyarországon, azt felelték, a tavalyi évben felhasznált influenza elleni védőoltás mennyisége alapján biztosítják a lakosság számára a szükséges vakcinát, amelynek átvételéről a korábbi évekhez hasonlóan a Nemzeti Népegészségügyi Központ időben értesíti a kormányhivatalokat, a járási és a kerületi hivatalokat.

Az NNK tájékoztatása szerint az előző években meghatározott kockázati csoportba tartozók számára idén is biztosan térítésmentes lesz a védőoltás.

Magyarországon tavaly mindenki számára ingyenes volt az influenza elleni védőoltás, de hazánkban egyébként is kifejezetten széles kör jogosult térítésmentesen a vakcinára. Itthon 60 év az a korhatár, amely felett bárki - egészségügyi állapotától függetlenül - megkaphatja a vakcinát, de az NNK egy korábbi ismertetője szerint az időseken kívül igényelhetik még a krónikus betegségben szenvedők is.

Kapcsolódó

Szlávik: a koronavírus és az influenza egyszerre is okozhat megbetegedést

November-decemberben, de akár jövőre is lehet a koronavírus-járvány második hullámának tetőzése.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!