Az Ortopéd Cipőkészítők Szövetsége sztrájkba hívta a magyar ortopéd cipő gyártással foglalkozó vállalkozásokat augusztus 17-23. között - szúrta ki a közleményt a Népszava a szervezet honlapján. A munkalassító sztrájk célja, hogy felhívják a figyelmet a szakma létét és az ellátás biztonságát fenyegető mértékű alulfinanszírozottságra.


Mint írják:

a gyártók nem látják biztosítottnak a szabályos működéshez szükséges forrásokat, hiszen 10 évvel ezelőtt megállapított "hatósági árakon" kénytelenek dolgozni, amely már nem fedezi 2020-ban a termékek árait.

A szövetség megjegyezte, hogy direkt erre a rövid hétre időzítette az első, figyelemfelhívó tiltakozást, mert így éri a legkevesebb hátrány a betegeket. Ugyanakkor amennyiben nem tapasztal a szakma érdemi előrelépést a finanszírozásban, akkor ősszel várhatóan több hétig tartó, vagy szükség esetén teljes munkabeszüntetéssel járó általános sztrájkot hirdetnek.

Kiemelt kép: Artyom Geodakyan /TASS /Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!