A koronavírus-járvány második hullámának meredeken emelkedő szakasza figyelhető meg, ami miatt számítani kell a fertőzöttek számának további növekedésére - ezt mondta a közmédiának az országos tisztifőorvos a közmédiának.

Müller Cecília úgy fogalmazott, a járvány második hullámának nagyon aktív szakasza figyelhető meg Európában, valamint az egész világon, és ez alól Magyarország sem kivétel.

Kiemelte, jelenleg 2209 beteget ápolnak kórházban, 200-an vannak lélegeztetőgépen. Müller Cecília elmondta, a kockázati csoportokba tartozó betegeknél már középsúlyos esetekben is javasolják a kórházi kezelést, bizonyos alapbetegségek esetén ugyanis akár óráról órára romolhat a fertőzöttek egészségi állapota.

Szólt arról is, hogy az elmúlt napokban bevezetett úgynevezett antigén alapú gyorsteszteknek köszönhetően már a kórházba érkezés előtt megállapítható az esetleges fertőzöttség, ami nagy segítséget jelent az intézményeknek.

A tisztifőorvos a diákok őszi szünetére tekintettel arra kérte a szülőket, ne szervezzenek más gyerekekkel közös programokat, hanem maradjanak saját háztartásukban gyermekeikkel.

Kiemelte, 100 ezer 6 és 35 hónap közötti gyerekeknek való influenza elleni oltást rendeltek, amelyekhez a háziorvosok a jövő héttől juthatnak hozzá. Ez a mennyiség elegendő lesz a legkisebbek beoltására, továbbá a kormány döntése értelmében ingyenes hozzáférhető, így nem jelent majd többletterhet a családoknak - mondta Müller Cecília, majd megjegyezte, unokái minden évben megkapják ezt a védőoltást.

Közölte, a Richter magyar gyógyszergyártó cég rendelkezésükre bocsátotta a remdesivir nevű készítményt a klinikai vizsgálatokra. Ezt a szert az orvosok - más beavatkozások megléte mellett - eddig hatékonynak ítélték a koronavírus ellen.

Müller Cecília közölte: 41 kórházban ápolnak koronavírusos beteget, céljuk, hogy a jövőben koncentráltabban kezelhessék őket. Hangsúlyozta, a védekezés első vonalába emelt egyetemi kórházakban óriási kapacitások vannak.

Orbán: A maszkviselésen múlik a járvány megfékezése

A kormányfő arra kérte az operatív törzset, hogy tájékozódjon az orosz és kínai, koronavírus elleni védőoltásról is.

Kiemelt kép: Mohos Márton /24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!