Az operatív törzs hétfői tájékoztatóján György István államtitkár ismertette, hogy az iskolák újranyitása előtt 20 744 iskolai és óvodai dolgozót teszteltek le. A viszonylag alacsony részvétel annak is betudható, hogy 99 helyen teszteltek, azaz nem minden iskolában, mint tavaly év végén. Összesen 209 minta lett pozitív, ez 1 százalékos találati arányt jelent.


Müller Cecília a friss adatokat ismertetve elmondta, hogy visszavonulóban van a járvány, de nagyon fontos, hogy minél több embert be tudjanak oltani. Az oltási tervnek megfelelően először az egészségügyi dolgozókat oltják, közülük eddig körülbelül 12 ezren kapták meg a vakcinát.

Az országos tiszti főorvos azt is elmondta, hogy kedden újabb 39 ezer ember oltására elegendő oltóanyag érkezik. Elárulta, hogy tartalékolják a készletek felét a második oltási körre, mert egyelőre bizonytalanságok vannak a szállításban.

Az oltás felvétele kisebb kockázattal jár, mint annak a megtagadása

- mondta Müller Cecília.

Azt is elmondta, hogy az oltási sorrend "dinamikus", azaz amikor egy csoporttal végeztek, akkor "felfűzik" a következőt. Azonban az is igényelheti az oltást, aki olyan csoportba tartozik, amelyiket már korábban elkezdték oltani.

Az orosz vakcináról annyit mondott, hogy ha bebizonyosodik a magyar kutatók által is, hogy hatékony a Sputnik-V, akkor azt is elkezdhetik használni.

Kiss Róbert alezredestől azt is megtudtuk, hogy 2274 esetben intézkedtek a rendőrök a kijárási szabályok megszegése miatt. "Nagyobb csoportosulások nem alakultak ki", amiből az alezredes arra következtet, hogy szilveszterkor sem szegték meg az emberek a szabályokat.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!