Láthatóvá vált a védőoltások eredményessége, mondta az operatív törzs szerdai tájékoztatóján Müller Cecília, hozzátéve, hogy a javuló járványügyi adatok az oltások előrehaladtának köszönhetők.


"Változatlanul azt tapasztaljuk, hogy a Magyarországon használt oltóanyagokról pozitív hírek jelennek meg a világban" - jelentette ki az országos tiszti főorvos, aki szerint mostanra sikerült eloszlatni a vakcinákkal kapcsolatos kételyeket.

Jelenleg az oltásra regisztrált 65 év felettiek több mint 90, míg a fiatalabbak 53 százaléka kapott már legalább egy oltást.

"Rövid időn belül elérjük azt az állapotot, hogy minden regisztráltat be tudunk oldani" - ígérte Müller Cecília. Eddig 4 millió 329 ezren regisztráltak oltásra.

A járványügyi adatokról szólva úgy fogalmazott, a platózás után enyhe csökkenésnek vagyunk tanúi, de még mindig magas a kórházban ápoltak száma, ahogy a szennyvizekben mért örökítőanyag-koncentráció is éppen csak csökken vagy stagnál, és továbbra is jóval magasabb szinten van, mint a harmadik hullám kezdetén, vagyis még mindig sok a fertőzött. Ezzel együtt 21 százalékkal csökkent az azonosított új fertőzöttek száma az előző héthez képest.

Beszélt arról is, hogy ha valaki már elkapta a vírust, akkor a gyógyulás után várjon három hónapot az oltással, ettől azonban a háziorvos javaslata alapján el lehet térni, figyelembe véve a betegség lefolyását és az egyéb kockázati tényezőket.

Kiss Róbert rendőr alezredes emlékeztetett, közeledik az az időpont, amikor elérjük a 3,5 millió beoltottat, akkor pedig majd megnyílhatnak a vendéglátóhelyek teraszai reggel 5 és 21.30 között, de tízre továbbra is mindenkinek haza kell érnie.

Beszámolt továbbá egy visszaeső balotaszállási vendéglátósról, akit ősszel egyszer már szankcionáltak, ennek ellenére most újra kinyitotta a presszóját. Rosszul tette, mert a hatóság egy évre bezáratta a helyet, ez az első alkalom, hogy ilyen súlyos büntetést alkalmaztak.

Koronavírus

Stumpf István felügyeli a vakcinaigazolványok gyártását

A kormánybiztos az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. felügyelő-bizottságának az elnöke.

Karnyújtásnyira került a görög nyaralás

A WHO európai igazgatója megköszönte a magyar egészségügyi dolgozók heroikus munkáját


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!