Büszkének kell lenni arra, hogy járványügyi szempontból Magyarország Európa legfelkészültebb országa, naprakész adatokkal európai szintű járványügyi figyelőrendszert működtet

- mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos pénteken az MTI tudósítása szerint.

Müller Cecília azt is elmondta, a védőoltásoknak kiemelt szerepe van az elsődleges megelőzésben. Kívánatosnak nevezte, hogy Magyarország függetlenedni tudjon a világpiactól, és a hazai vakcinaelőállítással folyamatos legyen az ellátás. Ezt annak apropóján fejtette ki, hogy a hazai oltóanyaggyártás létrehozásának elősegítésében való együttműködésről írt alá megállapodást a Debreceni Egyetem (DE) és a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) képviselője pénteken Budapesten.

Operatív törzs: lesz nemzeti oltóanyaggyár

Rendben lezajlottak az érettségi vizsgák.

Magyarország célja, hogy - hasonlóan a legtöbb területhez - önellátó legyen az oltóanyaggyártásban is

- mondta Kásler Miklós az emberi erőforrások minisztere is.

Kásler Miklós a sajtótájékoztatón azt mondta, a mostani járvány is ráirányította a figyelmet a védőoltások fontosságára, és az önellátás kérdése a járványban felerősödött, hiszen Kína egy időre kiesett a gyógyszeralapanyagok, gyógyászati eszközök szállításából, nehéz helyzetbe hozva ezzel a világ országait.

Kiemelte, a védőoltásokkal kapcsolatos kutatások, az ipari háttér kiépítése, és a tudásközpont létrehozása nemzeti érdek. Mint mondta, a Debreceni Egyetem évek óta dolgozik a hazai oltóanyaggyártás megvalósításán, előkészületek vannak az infrastruktúra kiépítésére.

A miniszter kitért arra, hogy a magyarországi védőoltási rendszer világszínvonalú, jelenleg tizenkétféle védőoltás kötelező, az átoltottság pedig több mint 98 százalék, és évente nagyságrendben 10 milliárd forintot fordít ezekre a kormány.

Koronavírus - Még több hír a témában »

Ezrével rúgják ki az embereket az Uber, az Airbnb, és más hasonló cégek

Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!