Azt már augusztus elején lehetett tudni a Tankcsapda Instagramjából, hogy Mucsi Zoltán feltűnik a zenekar új klipjében, és az általa megformált karakter - szokásához híven - elég komoly intdulatkezelési problémákkal küzd majd. A pár másodperces videóban az látszott, ahogy egy riportert fejel le, de már akkor is baseballütő volt a kezében. Most újabb képeket osztott meg a Tankcsapda a készülő klipből: ezúttal Mucsi már használja is a baseballütőt, azzal veri a zenekar úttesten fekvő, védtelen tagjait. A Facebook-posztban megosztott információ szerint a Carpe Diem című klipet Falcz Zsófi rendezi és szeptember 9-én, azaz pénteken debütál majd.

A Tankcsapda legutóbbi klippremierje elég nagyot szólt júniusban, a Baz című BWS-el közös dalon és videón sokan kiakadtak, ennek ellenére már több mint hatmilliós nézettségnél jár Youtube-on. A zenekarral szembeni visszatérő kritikákról decemberi nagyinterjúnkban is kérdeztük a zenekart, ezt itt olvashatják:

Kapcsolódó

Tartottak minket már komcsinak és Demszky házi zenekarának is - interjú a Tankcsapda tagjaival

A Tankcsapda nem politizál, a politika viszont sajnos tankcsapdázik - vélik Lukács Lászlóék, akik szerint igenis vissza szabad és kell szólni, ha támadás éri a zenekart. De vajon mit jelent számukra a lázadás? És hallgatnak-e még Tankcsapdát a fiatalok? Interjú.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!