Úgy volt, hogy lesz még egy cameojelenete az És egyszer csak… záró epizódjában a Mr. Biget alakító Chris Noth-nak, ám a színész elleni szexuális zaklatási vádak nyomán a jelenetet kivágták a részből, tudta meg a TVLine.


Az HBO Max nem kommentálta a döntést.

Nem sokkal a sorozat premierje után jelent meg a Hollywood Reporteren az a cikk, amelyben két nő megvádolta szexuális erőszakkal a színészt, az egyik eset 2004-ben, a másik 2015-ben történt. Noth tagadta a vádakat, szerinte a szóban forgó esetek konszenzuális együttlétek voltak.

A THR cikke után nem sokkal egy harmadik nő is előkerült, az énekes-dalszerző Lisa Gentile, aki egy 2002-ben történt szexuális zaklatással vádolta meg Noth-ot, és a szexuális jellegű bűncselekmények szigorúbb megítéléséért kampányol.

Az ügy kezdete óta Noth-ot dobta az ügynöksége, és elvették tőle a szerepét a The Equalizer című sorozatban. A Peloton szobabiciklik gyártója is levette a színésszel készült reklámjait, az És egyszer csak… színésznői pedig közös nyilatkozatban biztosították támogatásukról a Noth-ot vádoló nőket. A Szex és New York folytatásában a források szerint az évadzáróban Carrie Párizsba utazik, hogy ott szórja szét Big hamvait, és ebben a jelenetben jelent volna meg mellette Noth, ám ez már nem fog megtörténni. Hogy ezek után hogyan néz majd ki a kérdéses jelenet, az hamarosan kiderül: az évadzáró rész február 3-án kerül fel az HBO Maxra, nálunk pedig az HBO GO-ra.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!