Eldőlt, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott biztosan nem lesz ott a tokiói olimpián, ugyanis a selejtezőtornán sem vehetünk részt. A mieink a portugáloktól elszenvedett nyolcgólos vereséggel is már lehetetlen helyzetbe kerültek, de elméleti esély még volt: ehhez hetedikként kellett volna végezni, miközben Szlovénia megnyeri az Eb-t.

Bánhidi: Ha nyomás van rajtunk, tele a gatya

A magyar válogatott beállója szerint birkák vagyunk, mert mindig a végére hagyjuk a döntést.

A középdöntős csoportunk utolsó meccse, a svéd-izlandi összecsapás azonban mindent eldöntött, Svédország nyert, így velük és Portugáliával végeztünk azonos pontszámmal, de a körbeverésből mi jöttünk ki a legrosszabbul.

Mindez azt jelenti, hogy kilencedikként zártuk az Európa-bajnokságot.

A magyar válogatott ezúttal úgy vett részt az Eb-n, hogy a szövetség részéről semmilyen elvárás nem fogalmazódott meg. Talán ennek köszönhetően is csoportgyőztesként jutottunk középdöntőbe, ahol végül csak egy meccset nyertünk meg, a korábbi magyar szövetségi kapitány, Ljubomir Vranjes irányította Szlovénia ellen. Két találkozóval a vége előtt még az elődöntőre is reális esély volt, de jött a svédek, majd a ortugálok elleni vereség.

Ez a második alkalom, hogy egymást követő két olimpiáról is lemarad a férfiválogatott, Rióban sem voltunk ott ugyanis. Korábban az 1996-os és a 2000-es játékokról maradtunk le egymás után.

A nők még versenyben vannak, ők márciusban, hazai pályán vívhatják ki a részvételt.

Eredmények - középdöntő, 4. forduló

I. csoport (Bécs):

Németország-Csehország 26-22 (13-10)
Spanyolország-Horvátország 22-22 (12-11)
Fehéroroszország-Ausztria 36-36 (19-17)

A csoport végeredménye: 1. Spanyolország 9 pont (153-127), 2. Horvátország 9 (127-113), 3. Németország 6, 4. Ausztria 3 (139-156), 5. Fehéroroszország 3 (138-160), 6. Csehország 0

II. csoport (Malmö):

Svédország-Izland 32-25 (18-11)
Portugália-Magyarország 34-26 (16-14)
Norvégia-Szlovénia 33-30 (14-13)

A csoport végeredménye: 1. Norvégia 10 pont, 2. Szlovénia 6, 3. Portugália 4, 4. Svédország 4, 5. Magyarország 4, 6. Izland 2

Azonos pontszám esetén egymás elleni eredmény, majd a jobb gólkülönbség rangsorolt.

Kiemelt kép: MTI/EPA/TT Hírügynökség/Andreas Hillergren


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!