Mivel a francia nemzetgyűlési választási rendszer nem arányos listás, hanem kétfordulós többségi, továbbá a választás 577 egyéni választókerületben zajlik, nehéz precízen előre jelezni az eredményeket. A közvélemény-kutatók persze közölnek "-tól -ig" becsléseket, e sorok írásakor például 275 és 318 közé teszik az elnöki többség (Ensemble) által várhatóan megszerezhető mandátumok számát.
Mivel az abszolút többség 289 mandátum, nagyon nem mindegy, hogy a becslések alsó vagy felső határához esik majd közelebb Emmanuel Macronék tényleges eredménye. Ha az alsóhoz, akkor az azt jelenti, hogy egyrészt szüksége lehet a jobboldali republikánusok (LR) szavazataira egy-egy javaslat elfogadtatásához, másrészt az elnöki többségen belüli egyes érdekcsoportok - különösen az Édouard Philippe volt miniszterelnök által gründolt, 2027-re építkező kör - ereje is megnőhet. Amikor minden szavazat számít, akkor értelemszerűen a voksok ára is felmegy, a tárgyalások pedig nehezebbek, mert a képviselők nem pótolható, helyettesíthető szavazógépek a kormányzat számára. Amikor ily módon kell a szavazatokat számolgatni, hangosabbak lehetnek az elnöki többségen belüli viták is, sőt, ismét megismerkedhetünk majd olyan alkotmányos eszközökkel, mint a híres-hírhedt 49-3, amely lehetővé teszi egy-egy javaslat szavazás nélküli parlamenti elfogadását.
A választási naptár 2002 óta néz ki így. Azóta sosem állt elő olyan helyzet, hogy a megválasztott elnöknek az abszolút többségéért kelljen aggódnia (az abszolút többség lehetséges elvesztéséről nagyon sokat beszélnek most Franciaországban, de persze az is lehet, hogy ez részben riogatós-mobilizációs érv a macronisták számára). A mostani nehéz helyzetet Macron és a kormányzat mindazonáltal kemény munkával állította elő. Az elnökválasztás után a köztársasági elnök nem tűnt dinamikusnak, nem vezetett be jóléti intézkedéseket, nem nevezett ki azonnal új kormányt, hanem húzta az időt. Sokáig. Ennek a vita lefojtása volt a célja, ugyanakkor teret engedett az ellenfeleknek, különösen a Jean-Luc Mélenchon radikális baloldali vezér által tető alá hozott Nupes baloldali szövetségnek. Nem volt megfigyelhető a szokásos kegyelmi időszak sem, hiszen semmi újdonság, semmi izgalmas nem történt. Emmanuel Macront újraválasztották ugyan, de nem tiszta lelkesedésből, az újraválasztása legalább annyira szólt a radikális jobboldal (RN) vezérének, Marine Le Pennek, mint magának az államfőnek.
Kapcsolódó
Ki ez a Mélenchon, aki a harmadik helyről szeretne francia miniszterelnök lenni?
Az elmúlt hetekben az ő szavazóinak udvarolt mindenki, de ki ez a radikális baloldali, aki most a francia baloldali összefogás motorja kíván lenni? Kik támogatják és mit képvisel? Mekkora esélye van annak, hogy bő egy hónap múlva az is megtanulhatja a nevét, aki eddig nem tette?
Amikor pedig Emmanuel Macron végre kinevezte az új kormányfőt, Élisabeth Borne-t és a kabinet új tagjait, olyan problémákkal kellett szembenéznie, mint például a republikánusoktól leigazolt Damien Abadot, a szolidaritási kérdésekért felelős minisztert érintő nemi erőszak vádja. Utóbbi természetesen nem éppen ideális kampánytéma, s különösen nem, ha teljes joggal azt feltételezzük, az elnök pontosan tudta, hogy Abad ügyei léteznek, és elő is fognak kerülni. Mindenesetre az elmúlt két hétben az elnöki többség már a nehéztüzérséget is bevetette, Emmanuel Macron több külső helyszínes látogatást és nyilatkozatot tett, és első, második mandátumos elnöki interjúját is a napokban adta a regionális sajtónak. A javaslatai egy részéből (például a Nemzeti Újraalapítási Tanács ötletéből) vita lett, ezért kevesebb figyelem hárult arra, hogy tetszetős üzeneteket küldött például a jobboldalnak, amelynek ismét megígérte a nyugdíjkorhatár emelését.
Erre a jobboldalra pedig nagy szüksége van: az idősebb jobboldali szavazók várhatóan fegyelmezettebben mennek voksolni, mint a baloldal és Jean-Luc Mélenchon városi fiataljai. Ahogy az elnökség újbóli megszerzésében is sokat köszönhet az államfő az idősebbeknek, most is bennük bízhat igazán. Merthogy a részvétel alacsony lesz, valahol 40 és 50 százalék között. Alacsony részvételű választásoknál pedig közhely, hogy a fegyelmezettebb bázisok jobb eredményeket produkálnak.
Az alacsony részvételnek egyébként még egy fontos szerepe lehet. A szabályok szerint a június 19-én esedékes második fordulóba az első forduló első két helyezettje jut, illetve az a jelölt, aki az összes regisztrált szavazó 12,5 százalékának a támogatását maga mögött tudhatja. Márpedig egy 50 százalékos részvételnél a harmadik erőnek szükséges 12,5 százalék rögtön 25 százalék, ami itt-ott előfordulhat esetleg, de rendszerszinten igen kicsi rá az esély. Természetesen a területi megoszlásokat is nézni kell a pontos előrejelzéshez, de a második fordulóba jutási esélyek elemzéséhez azért hasznos információ, hogy országosan a Macron-féle Ensemble és a Mélenchon-féle Nupes 25 százalék fölött áll egy-két ponttal, miközben a preferenciák tekintetében harmadik helyen álló Nemzeti Tömörülés (RN) országosan 20 százalék körül, azaz a második fordulóba jutási szint alatt szerepel.
Így arra lehet számítani, hogy a következő francia Nemzetgyűlésben Emmanuel Macron centristái - ha lesz abszolút többségük, ha nem - elsősorban a Nupes szövetséggel vitatkoznak majd. Marine Le Pen és a Nemzeti Tömörülés egyébként viszonylag korán "kicsekkolt" ebből a kampányból. A radikális jobboldal vezére a csata első heteiben inkább pihenni vonult, majd visszatérése után azzal szórakoztatta a nagyérdeműt, hogy álláspontja szerint a köztársasági elnök pártja nyilvánvalóan többséget szerez, ami persze nem járult hozzá egy lelkesítő és mobilizáló kampány megalapozásához.
Jean-Luc Mélenchon azonban képes volt a radikális baloldal számára lendületet szervezni, hetek óta konzisztensen azt kéri a franciáktól, hogy őt válasszák meg miniszterelnöknek. Ez ugyan alkotmányjogi nonszensz, hiszen a miniszterelnököt senki nem választja, őt az államfő nevezi ki, de az üzenet nagyon is érthető a választók számára. Az eredménye pedig minden bizonnyal az lesz, hogy a radikális Mélenchon-szövetség növi ki magát a Macron-szövetség legnagyobb parlamenti ellenfelévé, ami egészen más hangnemet és vitákat vetít előre, mint az előző ciklus dominánsan jobboldali ellenzéke.
Azt nem tudjuk azonban, hogy a most sikeresnek tűnő, de várhatóan több frakcióba szétülő Nupes meddig marad így együtt: a szocialistákból, zöldekből és a radikálisokból (LFI) gründolt szövetség inkább tűnik az elnökválasztási eredmények fényében szükséges érdekszövetségnek, mint ideológiai összeborulásnak. Ráadásul a nagy viták éppen fontos ügyekben, például az európai integráció és Franciaország nemzetközi pozíciója tekintetében vannak a felek között. Senki ne lepődjön meg tehát, ha a magát européerként pozicionáló Emmanuel Macron a napokban ismét tempót vált, vasárnap este rakétát tesz az öltönyére, és a két forduló között, negatív kampányt folytatva utóbbi tényről is értesíteni igyekszik majd az országot.
