Pedig az édesítőszer nem is annyira egészséges, mint a neve alapján gondolnánk. Cserébe jóval olcsóbb és sokkal édesebb, mint a nádcukor.


A gyümölcscukor lett az új aszpartám a közösségi médiában. Az egyik népszerű magyar üdítőitalgyártó néhány hete még azzal kampányolt a hazai celebek segítségével, hogy a zérókólájában nincs aszpartám. Most pedig a hírességek azzal kürtölik tele a világot, hogy ugyanennek a gyártónak a kóláját gyümölcscukorral édesítik. A szakértők szerint azonban érdemes óvatosnak lenni a fruktózzal.

Dr. Kulja András, a TikTokon népszerű sebész rezidens néhány nappal ezelőtt posztolt videójában elmondja, hogy a közhiedelemmel ellentétben a gyümölcscukor igencsak káros, mert sem az agyunk, sem izmaink nem képesek feldolgozni. A felszívódást követően a májba kerül, ahol energiahiányt és a májsejtek károsodását okozhatja. A folyamat során a máj zsírsavakat termelhet, melyek elhízáshoz és a máj elzsírosodásához vezethetnek, ami később májkárosodást idézhet elő.

Az orvos szerint a gyümölcscukor hosszú távú, nagy mennyiségű fogyasztása elhízást és cukorbetegséget okozhat. A videóban azt mondja, hogy mivel egyébként is sok fruktózt fogyasztunk a mindennapok során, ezért nem javasolja, hogy tovább növeljük a gyümölcscukor bevitelét. Hozzáteszi: azért alkalmazzák a gyártók előszeretettel ezt az édesítőszert, mert nagyon olcsó és 70 százalékkal édesebb, mint a nádcukor.

@andras.doktor A gyümölcscukor orvosi szemmel #orvos #egészség #edukáció #gyümölcscukor #fruktóz #érdekes #cukor ♬ eredeti hang - Dr. Kulja András

Hasonló véleményen van Dr. Pető Botond is. A gyógyszerész tiktokos videóját úgy kezdi, hogy a magyar celebek most éppen arról akarják meggyőzni az országot, hogy „literenként 78 gramm fruktóznak örülni kell”. Leszögezi, hogy a fruktózt még véletlenül sem azért használják a gyártók, mert egészséges, hanem azért mert olcsóbb és édesebb a hagyományos cukornál.

Dr. Pető Botond videójából kiderül, hogy a gyümölcsökben is fruktóz van, ellenben ezek fogyasztásánál a rostok miatt lényegesen lassabban szívódik fel. Hangsúlyozza: a fruktóztartalmú üdítők alkalmankénti fogyasztása nem probléma, de hosszú távon még mindig a víz a legjobb választás.

@gyogyszereszur Visszatért kedvenc NPC csapatunk.A mondóka új, de a hitelességük maradt a régi ?? #NPC #fruktóz #influenszer #celeb #cola #aszpartám #xixo #xixohungary ♬ Come as You Phonk - lofi'chield


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!