A törvénymódosítás szerint a teljesen magánellátásba menekült orvosokat, most megpróbálják visszakényszeríteni az állami ellátásba, annak jogszabályi kötelezettségével együtt.


Felkerült a kormány honlapjára az egészségügyi törvénymódosítás további szabályozása is - írja Kunetz Zsombor a Facebookon.

Az egészségügyi szakember szerint

Azt írja, hogy "minden szakvizsgával rendelkező orvosnak a műkődési engedélyét öt évente meg kell újítani. Ehhez bizonyos mennyiségű tudományos aktivitás és igazolt orvosi munka szükséges. Ezen orvosi munkát akár az állami rendszerben, akár a magánellátásban, vagy akár külföldi munkavégzéssel is lehetett igazolni.

Most azt akarják bevezetni, hogy

Ez olyan például, mintha egy magán angol tanárt arra kényszerítenének, hogy az állami iskolákban is nyomjon le havi 20 órát ahhoz, hogy magántanár lehessen."

De ez nem elég, mert bónuszként rákényszerítenek egy olyan szerződést, amely alapján az ország másik végébe is vezényelhető.

"Érdekes ez az éppen megindult jogállamisági eljárások tekintetéből is, de akár a kényszerítés BTK által is üldözött cselekményét is felvetheti - írja Kunetz.

"Engedélyt akkor kapsz, ha aláírod a tizedet."

Hozzáteszi végül:

Nagyon úgy tűnik, hogy ez a szorgalmas, ámde buta, felkészületlen egészségügyi vezetés csak beveri azt a végső szöget."


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!