A rendőrségre július 19-én érkezett bejelentés, hogy Komlón valaki bedobott egy lépcsőház ajtóüvegén egy üveget valamilyen éghető anyaggal. A rendőrök elfogták a feltételezett elkövetőt, egy 23 éves helyi férfit, aki azt mondta, italozott, azt akarta megbosszulni, hogy volt párja egyik barátjával jött össze.

A férfit őrizetbe vették, most pedig a Pécsi Járásbíróság egy hónapra elrendelte letartóztatását közveszélyokozás kísérlete miatt.

Kiderült, a büntetlen előéletű gyanúsított tette előtt üzeneteket írt a lánynak, találkozni akart vele. Üzenetekien szidalmazta, fenyegette a lányt, új barátját. Ezt követően döntött úgy, felgyújtja a lakást.

Garázsában két borosüvegbe benzint töltött, majd az üvegek száját ronggyal betömte. A lépcsőháznál felkiabált a férfinak, hogy "jöjjön le", majd a Molotov-koktélt meggyújtotta, betörte a lépcsőház ablakát. Később bejutott lépcsőházba, eldobta a másik benzinnel megtöltött üveget is.

A bíróság szerint a terhelt két hónappal korábban egy ismerős családdal kapcsolatban azt mondta: legszívesebben azt csinálná a családdal, hogy egy benzines rongyot tenne egy üvegbe, meggyújtaná, bedobná az ablakon és elsétálna.

A férfi a bűncselekmény elkövetését beismerte. A bíróság szerint tekintettel a volt barátnőjének írt üzenetei tartalmára fennáll a veszélye, hogy szabadlábon újabb bűncselekményt követne el. A végzést az ügyész tudomásul vette, de a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be, így a bíróság döntése nem végleges.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!