Tóth Szilárd János, "Az a jó, amikor a sok gazember egymást korlátozza, mi meg őket" című cikke (24.hu 2019. október 26.), amelynek ez a zárómondata is, a hatalomkorlátozás fontosságáról szól.
Bárki hatalmát korlátozni kell, ennek alapvető szükségességét nem lehet eléggé hangsúlyozni. Viszont a cikk két csoportra oszt minket, embereket. Az egyik csoport a "sok gazember", a politikusok, akik, mint a cikk szerint igaznak tartott közmondás tartja, lopnak, csalnak, hazudnak. A másik csoport lennénk mi, akik nem vagyunk politikusok. Mintha lennének a gazemberek, a politikusok, akik hatalomkorlátozás esetén egymást ellenőrzik, és lennénk mi, akik nem vagyunk politikusok, tehát nem vagyunk gazemberek, és az összes gazembert, azaz politikust ellenőrizzük. Ha így lenne, és a politikusnak nevezett közképviselőt eleve gazembernek kellene tekintenünk, akkor kik vállalnák ezt a szerepet?"Úgy döntöttem, hogy gazember leszek." Shakespeare III. Richárdjának e mondata lenne a közképviselő pályát megnyitó jelszó. Persze a közképviseletet akkor rögtön el is felejthetnénk.
Szerencsére nem így van. Az is lehet gazember, aki nem politikus, és politikus is elkerülheti a gazemberré válást. A hatalomkorlátozás lényege nem abban áll, hogy a gazember politikusok egymást korlátozhassák, mi, nem gazemberek pedig őket. Hanem abban, hogy mindannyian nemcsak potenciális gazemberek, hanem potenciális szörnyetegek vagyunk, akik rettenetes dolgokra lehetünk képesek, beleértve ebbe azt is, ha olyan emberekre szavazunk, akik a saját kezükben összpontosítják a hatalmat, és alaposan visszaélnek azzal. Közülünk bárkinek, bármelyikünknek a kezébe kerülhet hatalom, ezért annak korlátozásával önmagunkat kell megvédenünk önmagunktól. Aki saját magát, vagy azt a csoportot, amivel magát azonosítja, kiveszi a lehetséges gazemberek, szörnyetegek közül, az elvéti a hatalomkorlátozás lényegét.
Egy közügyet említve példaként: az éppen közképviselői szerepet vállalók, és az ilyen szerepben éppen nem lévők, ha nem is azonos mértékben, de egyaránt a Föld szétrombolásában jeleskedő emberek vagyunk, csak éppen más szerepekben, amely szerepek egyénenként is változhatnak.
Sokszor mégis népszerűnek tűnik a gazemberségnek a politikusokra hárítása. Nem ritkán slam poetry versenyeken is lehet ezzel tetszést és magas pontszámokat aratni. Mégse becsüljük le a saját, szabad döntéseink súlyának és következményeinek felismerésére való képességünket. Amikor júniusban a Kossuth téren a klímasztrájk alkalmával e sorok írója egy részvételi slamben azt kérdezte az ott lévő, nagyrészt iskoláskorú sokaságtól, hogy kiktől kell megvédenünk a fákat és az általunk még el nem pusztított más élőlényeket, elég volt egyszer elmondania a választ, amit mindenki rögtön vágott, és aztán már együtt kiáltott: Magunktól!
A lehetséges, és nem egy vonatkozásban - egy másik példaként, a roma-magyar gyerekek iskolai elkülönítése tekintetében is - a tényleges gazemberek mi vagyunk. Mi mindannyian. Együtt. Azok közül, akik ezt nem vennék magukra, azt hiszem, sokan jobban megnézhetnék az agyonvasalt és hamar lecserélt ingüket, az ökológiai lábnyomukkal együtt. Mint Karinthy talpig tisztességes úriemberének a talpát.
Felejtsük el a politikus szót, és a kényelmes kibúvót adó, divatos politikusozást. Beszéljünk inkább közképviselőkről, soha nem felejtve: rajtunk múlik, hogy közülünk kik képviselnek minket, és az is, hogy képesek vagyunk-e olyan környezetet teremteni, amelyben a köz képviselete és a hatalomkorlátozás iránt elkötelezett közképviselőket választhatunk magunk közül. Ennek a fel- és elismerése, és megbellebbített tudássá tétele nélkül egyenlően szabad egyének önkormányzó közössége nem létezhet. És a történelmünk legszebb pillanataihoz méltó magyar szabadság sem.
A szerző a Fidesz egyik alapítója, volt országgyűlési képviselő, harminc éve szólásszabadság-kutató, hat éve a Tilos Rádió műsorkészítője, tíz éve slammer, slam poetry Európa-bajnok.
Kiemelt kép: Kummer János /24.hu
