A színész szerepet kapott a Kassai Thália Színházban, amit örömmel elfogadott. Most Thália színészlakásában él, amivel meg van elégedve.


Szlovákiában telepedett le, Kassán kezdett új életet Molnár Gusztáv. A színész örül, hogy újra szülőhazájában állhat színpadra.

Gusztáv nemrég hagyta el a komlói elvonót, ahol 265 napot töltött. Ezután a Blikknek arról beszélt, hogy igyekszik újraépíteni az életét, de egyelőre nem áll készen rá, hogy teljes erőbedobással visszatérjen a munkába, ami az anyagi helyzetén is meglátszik. Ahogy akkor fogalmazott:

Gusztávnak most mindent újra kell kezdenie, és azért úgy tűnik, hogy ebbe már bele is vágott. Tavaly december 27-én mutatta be felkavaró önálló estjét Levél anyámhoz címmel.

„Egy előadásom már volt, miután kijöttem Komlóról, de az teljesen más volt. A levelek, amikből a tegnapi előadás összeállt, mind terápiás jellegűek, amiket először nem is akartam publikálni. A nézők nem is színészként láthattak engem, magamat játszottam” - mondta most a Borsnak a színész. A darabban beszélt a gyerekkoráról, az alkoholproblémáiról, a felépüléséről és a szerelmi életemről is.

- fogalmazott.

Az interjúból az is kiderült, hogy ha ideiglenesen is, de Szlovákiában telepedett le, Kassán kezdve új életet, miután szerepet kapott Az ember tragédiája című előadásban, amit március 14-én mutatnak be. Gusztáv most a Kassai Thália Színház színészlakásában él, és ingázik Budapest és Kassa között.

A színész azt mondta, hogy a felkérés váratlanul érte, de örömmel mondott igent, hiszen újra a szülőhazájában állhat színpadra.

(Forrás: Blikk)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!