A múlt héten derült ki, hogy Molnár Gusztáv és felesége, Molnár-Fazekas Vivien külön költöztek Azt cáfolták, hogy szakítottak volna, nem tagadták viszont, hogy nehéz időszakot élnek meg, a színész pedig terápiára készül, távol a feleségétől.

Kapcsolódó

Molnár Gusztáv és felesége, Molnár-Fazekas Vivien cáfolják, hogy szakítottak

Azt nem tagadják, hogy nehéz időszakon vannak túl.

Mint kiderült, Molnár ismét alkoholhoz nyúlt, emiatt döntöttek úgy, hogy egy időre a szüleihez költözik, majd elvonóra megy. A színész felesége még hisz a szerelmükben, szerinte viszont egy évbe minimum bele fog telni, még kiderül, van-e jövője a házasságuknak.

Kapcsolódó

Molnár-Fazekas Vivien Molnár Gusztávról: Még mindig hiszek a szerelmünkben, ez az egész most már rajta múlik

Most külön vannak, de dolgoznak azon, hogy újra együtt lehessenek.

Molnár-Fazekas Vivien a minap Lakatos Levente podcastjének vendége volt, ahol elmesélte, hogy amikor a férjével megismerkedtek, a színésznek aktuálisan nem voltak problémái az alkohollal, arról is másoktól értesült, hogy korábban igen. Később már előfordult, hogy inni kezdett, de elvonón eddig sosem járt, az anonim alkoholisták gyűlésein vett részt, ahová a felesége is elkísérte időnként.

Ha egy alkoholista inni akar, akkor inni is fog. A fejed tetejére állhatsz, tilthatod, elzárhatod őt, követheted, meg fogja oldani. Ami nagyon nehéz, az az, hogy meg kell tanulni egy alkoholista fejével gondolkodni. Rá kell jönni arra a dologra, hogy ő mit miért mond, mi a hátsó szándéka, és meg kell tanulni ezzel együtt élni. Nem támadni kell, hanem támogatni őt

- mondta Molnár-Fazekas, aki szerint a férjének nagy megpróbáltatást jelentett, hogy csak hétvégente láthatta a kisfiát. Úgy véli, a lavinát ez indíthatta el, a helyzet pedig tovább nehezedett, amikor tavaly augusztusban a színésztől elvették a gyerekét.

Kapcsolódó

Molnár Gusztáv: Életünk legnehezebb évén vagyunk túl

A színésztől tavaly augusztusban elvették a kisfiát, majd idén márciusban elvetélt a felesége.

Eljutottunk egy olyan pontra, ahol én azt mondtam a Gusztinak, hogy nézd, vagy megoldod egyedül, rájössz arra, hogy magad maradtál, barátok, család és minden nélkül. Nézz tükörbe és próbálj meg a lelkiismereteddel beszélni, szeretnéd-e a házasságunkat, a közös életünket, szeretnél-e közös gyereket, vagy nem. Mi a fontosabb? Szerencsére eljutottunk odáig, hogy találtunk egy intézményt, meg is van az időpontunk. Szerencsére beköltözik.

A színész felesége nem tagadta, hogy nagyon nehéz volt elengednie a férje kezét, tartott ugyanis attól, hogy esetleg kárt tesz magában.

Nagyon rossz érzés volt őt elengedni. Rettegtem attól, hogy ha nem vagyok mellette, ő mire képes. Féltem, hogy holnap jön egy telefon, hogy ő már nincs. A saját lelkiismeretemmel pedig nem tudtam volna elszámolni, ha ő már nincs

- magyarázta.

A műsorból kiderült, hogy az elvonónak, ahová Molnár készül, komoly feltételei vannak. A résztvevőket akár hetekre, hónapokra teljesen elzárják a külvilágtól, a családtagjaikkal sem beszélhetnek. Egyetlen kapcsolattartójának egyébként a feleségét jelölte meg, aki már nagyon várja, hogy a férje egy nap felhívja, és beszámoljon neki arról, hol tart éppen.

Úgy képzelem, hogy amikor ő majd kijön, nem tudni, hogy mikor, akkor mi nem tudjuk onnan folytatni az életünket, ahol abbahagytuk. (…) Valószínűleg az első pár hónapunk arról fog szólni, hogy túl tudunk-e jutni ezen, és hogy még mindig együtt képzeljük-e el az életet. Mert attól még, hogy szeretjük egymást, attól még lehet, hogy történt annyi rossz, és sérültünk annyira, hogy ez nem fog működni

- mondta.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!