Korábban a rapper „kellemetlen palinak” titulálta a színészt. Molnár Áront az zavarja, hogy Krúbi nem jár ellenzéki megmozdulásokra.


Közel másfél órás interjú készült Molnár Áronnal a Telex Most jövök című sorozatában.

A színész beszélt többek között a noÁr mozgalomtól és a Hadik-filmről is. A beszélgetés egy pontján pedig szóba került Krúbi is. A rapper nemrég – szintén a Telex egyik interjújában – „kellemetlen palinak” nevezte a színészt, és szerinte sokan miatta nem lépnek fel tüntetéseken.

Molnár Áron – elfogadva a véleményt – válaszul azt a kérdést intézte Krúbihoz, hogy hogyan lehetne nem cringe, hogyan tudhatna az ellenállás menővé válni.

Azt is elárulta, hogy az első, oktatásügyért kiálló tüntetésükre Krúbi ugyan nem tudott elmenni, de küldött egy támogató videót. Azon a megmozduláson egyébként Azahriah is fellépett.

Ha te egy Orbán Viktor-figurát emelsz, és megcsókolod, az egy brand, amit én elfogadok, de akkor szerintem ér elmenni egy tüntetésre és beleállni ebbe a rendszerbe. Vagy elmenni Iványi Gáborék fűtött utcájához, és azt mondani, hogy figyelj, itt leszek egy órát, és slammelek, rappelek, mert ha nem teszed, akkor megélhetési ellenzékivé válsz”

– fogalmazott a színész.

– tette hozzá Molnár Áron.

A teljes interjút EZEN A LINKEN lehet megnézni.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!