Vidnyánszky hétfőn az Egyenes Beszéd című műsorban hosszan fejtegette, hogy folyamatosan támadják őt. Erre reagált Molnár Áron.


Molnár Áron, a népszerű aktivista és színész, keményen reagált közösségi oldalán Vidnyánszky Attila legutóbbi interjújára. Molnár szerint hihetetlen, ahogy a Nemzeti Színház igazgatója Horváth Lajos Ottóról beszél. Szerinte Vidnyánszky Attilában szemernyi felelősségvállalás sincs, miközben a színészek többször is jelezték, hogy veszélyes a díszlet.

Vidnyánszky hétfőn az Egyenes Beszéd című műsorban hosszan fejtegette, hogy folyamatosan támadják őt. Mint ismert, nemrégiben azt állította, hogy a Rómeó és Júlia előadása közben balesetet szenvedett két színész, Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó, már fejenként 5 millió forintot kaptak az incidens óta. Szász Júlia azonban tételesen bemutatta, hogy a hozzá érkező pénzösszeg közel sem éri el az igazgató által emlegetett összeget. Facebook-posztjában részletesen kifejtette, hogy a folyósított összeg a töredéke a sajtóban említettnek.

Vidnyánszky visszavágott, mondván, hogy a színészek nem reagáltak a biztosító 2,4 milliós ajánlatára, helyette egy fejenként 7,6 milliós kártérítési összeget fogalmaztak meg. A színház különféle számlákat és szerződéseket kért be, de Szász Júlia nem válaszolt, Horváth Lajos Ottó pedig csak egy kis összegű számlát küldött. Vidnyánszky szerint Horváth eddig összesen 6,3 millió forintot kapott a színháztól, de a 2,4 milliós biztosítási ajánlatot ő sem fogadta el.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!