Öt napot adott hétfőn Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök a távközlési minisztériumnak egy olyan rendszer kialakítására, amely lehetővé teszi a koronavírus-fertőzött személyek nyomon követését - írja az MTI. A mobilszolgáltatók geolokációs adataira épülő új rendszer felhasználóit értesítik majd, ha fertőzött személlyel léptek kontaktusba és emiatt karanténba kell vonulniuk. Ugyanez az információ eljut a járvány elleni harcot koordináló regionális központokba is. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn újságíróknak válaszolva azt mondta, hogy a rendszer nem sérti az állampolgárok jogait.


Az orosz védelmi minisztérium hétfőn közölte, hogy egyik repülőgépe 25,5 millió védőmaszkkal tért vissza Kínából. Az ipari és kereskedelmi tárca szerint a védőeszközöket az oroszországi régiókba küldik szét az idősek élelmiszerellátásában szerepet vállaló önkéntesek, valamint a vámhatósági és a belügyminisztériumi alkalmazottak számára. A varróüzemekben többször felhasználható szájmaszkokat kezdtek el gyártani.

Az orosz katonai tárca hétfőn arról is beszámolt, hogy egy tizedik segélyszállító gépet is elindított a Covid-19-járvány által leginkább sújtott Olaszországba. Peszkov ezzel kapcsolatban újságírói kérdésre azt válaszolta, hogy Moszkva humanitárius megfontolásból cselekszik, és nem szabta a segítségnyújtás feltételéül az ellene bevezetett szankciók feloldását.

Az orosz kormány, amely korábban megtiltotta az összes külföldi állampolgár beutazását, elrendelte, hogy a délkelet-ukrajnai szakadár területek lakóinak esetében kivételt kell tenni. Kijev, a koronavírus-fertőzés terjedésének megakadályozására hivatkozva, felfüggesztette a személy- és járműforgalmat a Donyec-medencei frontvonal mentén lévő ellenőrzési pontokon.

(Kiemelt kép: GettyImages)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!