Az utóbbi időben számos megdöbbentő ügy látott napvilágot a világ több országából, ez késztette bocsánatkérésre és reakcióra a katolikus egyházat, amelyet rengeteg kritika ért a hosszú időn át eltussolt gyermekmolesztálási ügyek miatt.


Ferenc pápa szerint förtelmes bűn a papi pedofília.

Ferenc pápa egy kedden közzétett írásában többek között a papok gyermekmolesztálási ügyeire is kitért. A dokumentumban köszönetet mondott azoknak, akik jelentették az őket ért visszaéléseket. Hozzátette, hogy a püspöki szinódus fontos megelőző intézkedések bevezetéséről döntött. Hangsúlyozta továbbá, hogy nem a gyermekeket zaklató papok vannak többségben az egyházban, a többség olyan papokból áll, akik eleget tesznek hivatásukból eredő kötelezettségeinek - írta az MTI.

Az RTL Házon kívül című műsora utánajárt annak, miként viszonyul a katolikus egyház itthon és a világban a gyermekmolesztáláshoz.

Többek között egy magyar fiú esetét is bemutatják, akit egy pap bántalmazott. Kiderült, hogy nem volt egyedi az esete, például Pannonhalmán is volt molesztálás.

De megszólt Walter Robinson újságíró is, aki a molesztálási ügyek egy részét derítette fel. Ezt követően egyre több publikáció jelent meg a témában. Egy olasz áldozat is nyilatkozott, aki szerint az egyház csak beszél, de nincsenek konkrét intézkedések.

Ferenc pápa többször is bocsánatot kért az áldozatoktól, és intézkedéseket ígért.

VIDEÓ: Az RTL Házon kívül műsorának összeállítása



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!