Mi lenne, ha James Bond és a Mission: Impossible filmeket a Netflix csinálná? Hát nem más, mint a Rachel Stone – Mindent vagy semmit! Egy átlagos akciófilm, amiben közepesen nagyobb nevek ugrálnak zöld háttér előtt.
Nem mondanám, hogy nézhetetlen lett Tom Harper filmje, de sajnos csak a megszokott Netflixes minőséget üti meg. Kiszámítható forgatókönyv, gyenge akciójelenetek, béna CGI, csak a szokásos. A történet szerint van egy szupertitkos ügynökség, a Charter, akik egy Szív nevű kvantum komputerrel mindenhova be tudnak jutni és mindent meg tudnak „jósolni”.
Az olasz Alpokban játszódó akció kudarcba fullad, mert egy szuperhacker közbelép. Innentől fogva mindenki gyanús, de a gyakorlott filmfogyasztó már az első 10 perc után tudja mi fog történni. Ki kit fog elárulni, kik fognak záros határidőn belül elhalálozni. Nem viccelek, a film első akciójelenete után egy szalvétára fel lehetett volna skiccelni a teljes forgatókönyvet.
Ha csak ennyi probléma lenne a Rachel Stone-nal, akkor még elnézők is lehetnénk vele. De a rendezés is teljes kudarc. Az akciójeleneteken egyértelműen látszik, hogy mikor nem Gal Gadot verekszik, vagy ugrál a háztetőkön. Állandóan sötétben tartják ezek a jeleneteket, vagy indokolatlanul dús lesz Rachel Stone frizurája és folyamatosan az arcába lóg. A közepes vizuális effektek sem segítenek túlzottan ezen.
Minden kockázatmentes, zöldháttér előtt felvett vizuális bohóckodás. Nincsenek tétek, nem érezni az adrenalint ezeknél a részeknél. Pedig a potenciál meg lett volna, csak sajnos Tom Harper nem Christopher McQuarrie és Gal Gadot nem Tom Cruise.
A Netflix akart egy Mission: Impossible-t, ez biztos. A forgatókönyv egy az egyben az Utóhatás és a Leszámolás szerelemgyermeke, amit nyakon öntenek egy adag giccses Roger Moore korát idéző James Bond-hangulattal.
még szerencse, hogy ezt a menő kütyüt a film felétől kicsit elfelejtik. A kvantum komputer kijelöli az útvonalat, megmondja a siker valószínűségét, ami ellen természetesen főhősünk lázad, hiszen egy gép ne mondja meg neki, mennyit ér egy emberi élet. A tanulság, a mondanivaló, a fordulatok még a főgonosz motivációja is béna és kitalálható.
A színészek terén mondhatnám, hogy jobb a helyzet, de sajnos nem. Gal Gadot nagyon szép, de nem jó színész, egyszerűen nem tudja elvinni hátán a filmet. A szereplőgárda többi része igen kevéske játékidőt kap, de igazi Netflixes multikulti csapattal van dolgunk. A kedves arcú brit Paul Ready, az ázsiai szépség Jing Lusi, az ír keményfiú Jamie Dornan, az indiai Alia Bhatt és a német Matthias Scweighöfer, mind-mind jelen vannak, de semmi maradandót nem raknak le az asztalra. Feltűnik még Glenn Close és DB Wong is, de a szerepük még annál is rövidebb és jelentéktelenebb, mint a többieké.
Mivel szerencsére audio-vizuális médiumról van szó, itt nem érhet minket csalódás. Gal Gadot továbbra is gyönyörű, csakúgy, mint az olasz Alpok, Lisszabon vagy az Izlandon forgatott jelenetek. Még akár nagyvásznon is el tudnám képzelni ilyenkor a filmet. Steven Price zenéje még emel is a festői képeken és ad egyfajta epikus hangulatot, az amúgy alsó-középkategóriás akciószcénáknak.
Ezek után is azt tudnám mondani, hogy adhatunk egy esélyt Rachel Stone-nak, hogy elvarázsoljon egy szupertitkos küldetés erejéig, ha nem lenne ennyire feleslegesen hosszú.
tudjuk, hogy Rachel Stone sebezhetetlen, és érezzük, mikor nyújtják azt a bizonyos rétestésztát. A két óra öt perces játékidő túl hosszú. Ha feszesebb lenne a tempó, és kicsit kiszakadnának a klisékből, valamint más filmek majmolásából, sokkal jobb lehetett volna Stone kisasszony első kalandja. De így sajnos nem tudjuk jó szívvel ajánlani a Netflix legújabb üdvöskéjét.
