Az ember egészséges körülmények között az orrán át lélegzik. Az orrlégzés akadályoztatása esetén szájon keresztül kezdjük venni a levegőt, ilyenkor azonban kiiktatódik az orr melegítő, párásító, szűrő, tisztító hatása. Egészséges viszonyok között az orrüregi nyálkahártya csillószőrös hámján a csillók másodpercenként körülbelül 10-15 csapást végeznek. Ilyen módon a tüdőbe jutó levegő jelentős mértékben megtisztul a portól. Szájon át történő légzés esetén azonban a levegő káros szennyeződéseinek teljes tömege a garatba, a gégébe és a mélyebben fekvő légutakba kerül, ahol különböző kóros elváltozásokat idézhet elő.

Tisztít, levegőt biztosít

Mindenki szeretné megelőzni a megfázást a téli időszakban. Hiszen ki örül annak, ha egész nap az orrát kell törölgetnie, az orrdugulás miatt nem kap levegőt sem éjjel, sem nappal, ráadásul még a láz is gyötri? Csakhogy a hideg, szeles, nyirkos téli időjárásban szinte mindenkivel előfordul, hogy megfázik, vagy elkap valamilyen náthavírust.

Számos érv szól az orr fokozott védelme mellett, hiszen összetett funkciót lát el: szaglószervünk is egyben, és a hangképzésben ugyancsak fontos szerepet tölt be. Az orrnyálkahártyát bevonó váladék pedig a légúti fertőzések megelőzésében játszik lényeges szerepet.

Mi történik, ha bedugul?

Az orrdugulást kiváltó számos tényező közül leggyakrabban az allergia vagy a felső légúti fertőzés tehető felelőssé. Az allergének vagy kórokozók megjelenésére a szervezet gyulladásos reakcióval válaszol, amely az orrnyálkahártya duzzanata mellett bővebb váladéktermeléssel is jár. Mindkét tényező az orrjáratok szűkületét okozza, a fizikai akadály miatt így előfordulhat, hogy az orrunkon keresztül alig, vagy egyáltalán nem kapunk levegőt.

Védelem

A téli időszakban a fűtött helyiségek levegője nem kedvez a nyálkahártyáink egészségének, hiszen a túlságosan száraz levegő azok kiszáradását okozhatja. A külső nedvességtartalom éppen annyira fontos, mint a belső hidratáció: ha nem iszunk elegendő folyadékot, annak dehidratáció, vagyis kiszáradás lehet a következménye, amely a nyálkahártyákra is hatással van.

Mit tegyünk, ha száraz az orrunk?

  • Használjunk párásítókat a száraz levegőjű helyiségekben: A levegő nedvességtartalmának növelése hatékony kezelési mód lehet. Fontos azonban, hogy a párásítót rendszeresen tisztítsuk, ellenkező esetben allergiát és fertőzéseket okozhat, ami tovább súlyosbíthatja a problémát.
  • Természetes segítség a panaszok ellen: Bedugult orr, illetve szénanáthás panaszok esetén alkalmazzunk tengeri sós oldatot tartalmazó orrspray-ket. Ezek segítenek az orrdugulás megszüntetésében, illetve némelyikük ápoló összetevőt is tartalmaz, amely regenerálja a nyálkahártyát és véd a kiszáradástól, így a közönséges nátha és az allergiás tünetek, mint az orrdugulás, orrfolyás, tüsszögés enyhítésére is hasznos lehet.
  • Szaunázás: Hasznos módszer az orrszárazság tüneteinek enyhítésére, ám a hatása sajnos csupán átmeneti.

Hirdetés

Megfázás, Nátha? Reventil orrspray!

Reventil orrspray az orrmelléküreg-gyulladás és az orrnyálkahártya-gyulladás tüneteinek kezelésére és megelőzésére. Egyedülálló, természetes eredetű összetevője, az Ectoin enyhíti a gyulladást és védi az orrnyálkahártyát. Allergiás panaszok esetére is! Tartósítószer-mentes.

Patikában kapható gyógyászati segédeszköz

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT,

VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

Kiemelt kép: Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!