Az elmúlt hetekben nyugat-kelet irányú, úgynevezett zonális áramlás uralta hazánk időjárását. A szokásosnál jóval erősebb széllel és kevés csapadékkal járt, de minden más szempontból hozta a zonalitástól elvárt körülményeket: kiszámítható, szélsőségektől mentes, szűk határok között változékony és enyhe időt.


A hétvégén azonban gyökeres fordulat állt be. Egy Európa felett kialakult anticiklon északkeleti irányból, Szibéria felől szállít hideg légtömegeket Közép-és Kelet-Európa térségébe

- mondja a 24.hu-nak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa.

A változás frontja

Ez egyben azt is jelenti, hogy az eddigi zonalitást az észak-déli irányú meridionális áramlás váltotta fel, amiben általában nincs sok köszönet. A meridionalitás hosszan fennmaradó, majd egyik napról a másikra az ellentétbe csapó változásokra képes, extrém időjárási jelenségek széles skáláját vonultathatja fel.

Ilyenkor ugyanis hatalmas, észak-déli irányú légköri hullámok jönnek létre, amelyek hullámvölgye mélyen délre szállítja a sarkvidéki hideget, a "hullámhegyek" pedig magasan északra a déli meleget.

A helyi időjárás pedig attól függ, hogy adott terület éppen a hullám melyik "bugyrában" helyezkedik el. Nézzük mindezt hazánk esetében a következő napokra, hetekre vonatkozóan.

Szibériai levegő, erős mínuszok

Hétfőn érkezik meg a hideg levegő, amelynek betörése okozta a sok helyen megtapasztalt havazást, néhol eső, máshol hó, havaseső is esett és eshet. Hétfő estétől kiderül az ég és megérkezik a már említett szibériai légtömeg, ami főleg éjszakánként hoz erős lehűlést. A következő időszakban:

napközben 5-9 fok körül alakulnak a maximumok, hajnalra viszont országszerte -5, -10 fok köré hűl a levegő.

Mindez szélmentes, napos, száraz időben, csapadékra csak elvétve és minimális mennyiségben számíthatunk - ahol lesz, ott halmazállapota az épp aktuális értékek alapján változik. A zavartalan napsütés és a sugarak egyre nagyobb beesési szöge kedvez a nappali felmelegedésnek, ám alkonyat után a száraz levegő és az igencsak fagyos "utánpótlás" gyors lehűlést eredményez.

Félreértés ne essék: a szibériai eredetű légtömegek nem azt jelentik, hogy az ottani -20, -30 fok egyik pillanatról a másikra itt terem: több ezer kilométer megtétele közben nyilvánvalóan melegszik, ezért nem szibériai hidegről, hanem szibériai eredetű légtömegekről beszélünk.

Betör az áprilisi tavasz

A nappali hőmérsékleti értékek egyébként megfelelnek a március eleji átlagnak, az éjjeli fagyok viszont már a téli hónapokat idézik), A száraz, hideg, napos idő egész héten kitart, sőt még tovább. Az Agronaptár.hu hosszabb távú előrejelzése szerint ugyanis március 10. környékén várhatóan a meridionális hullám déli meleget szállító ága sodródik fölénk:

A jelenlegi várakozások szerint ekkor markáns melegedés várható, hirtelen áprilist idéző tavaszban lehet részünk.

Vagyis megszűnnek az északi fagyok, a nappali maximumok pedig 12-17 fok köré emelkedhetnek. Persze mindez még messze van, a váltás előbbre és későbbre is csúszhat, annyi azonban nagyon is valószínű, hogy a meridionalitás jócskán kitart majd.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!