A háromgyermekes K. József, akinek az ügyét kedden tárgyalta a Monori Járásbíróság, öt éven keresztül ütötte-verte és kényszermunkásként tartotta a korábbi kapcsolatából született fiát egy maglódi tanyán.

A fiút eredetileg az édesanyja nevelte, tíz évvel ezelőtt azonban az anya annyira beteg lett, hogy nem tudott tovább gondoskodni róla, ezért az apjához került. Innentől a fiú a férfi feleségével és két gyermekével élt egy fedél alatt. A 12 éves fiú ezután az anyai ági rokonaival csak ritkán találkozott, az apa idővel a kapcsolattartás lehetőségét sem biztosította. A férfi 2010 és 2015 között rendszeresen verte és rettegésben tartotta a gyereket, mindennapos volt, hogy szíjjal, bottal, ostorral vagy épp a vasvilla nyelével esett neki.

Hajnaltól dolgoztatta a ház körül és a tanyán, ahol állattenyésztéssel foglalkozott, de nemcsak tanítás előtt, hanem utána is felnőtteknek való fizikai munkát végeztetett vele. A fiú, miután hazaért az iskolából, este 11-ig takarított a lovak, nyulak után, fát vágott, szénát gyűjtött és más mezőgazdasági munkákat végzett az apjánál dolgozó munkásokkal együtt. Ha az apja nem volt elégedett a munkájával, elverte.

A rendszeres bántalmazások nyomait a fiú tanárai és társai észlelték az iskolában. Azonban annyira félt az újabb verésektől, hogy nem merte elmondani senkinek, hogy az apja okozta a sebeit és a sérüléseit. Magyarázatul mindig azt mondta a tanároknak és az őt ellátó orvosoknak, amit az apja betanított neki. Pedig a helyzet súlyos volt, többször eltört a lába, és sörétes puskából származó lövési sérülések voltak a testén. A fiú később a vallomásában elmondta, hogy az apja békaügetésben szökdeltette, úgy lövöldözött rá az udvaron. A pszichológus szakértőknek pedig arról beszélt, hogy szexuálisan is bántalmazta az apja.

A gyerek testnevelés órákon nem öltözött együtt a társaival a rajta lévő sérülések miatt. Ha túlságosan látszottak a sérülései, akkor pedig nem is engedte iskolába az apja. Ahogy akkor sem, ha több munkáskézre volt szükség az állatok vagy a ház körül.

2015. február 22-én a férfi hajnal kettőkor felkeltette a fiút, és kérdőre vonta, amiért nem takarított ki a nyúlketrecnél. Szóvá tette azt is, hogy nem fürdött meg a munka után. A kimerült gyerek annyira tartott az újabb veréstől, hogy dadogni kezdett. Erre az apja úgy megverte egy 70 centiméter hosszú nyújtófával, hogy az eltört rajta. A fiú próbált kimenekülni a konyhából, azonban az apja elállta az útját, és magukra zárta az ajtót, magához vett egy fakanalat, és addig verte vele, amíg el nem tört az is. Ezután egy ostorral esett neki. Amikor a férfi felhagyott a veréssel és elment aludni, a fiú kiszökött a házból és segítséget kért a rendőrségen. Azt mondta, már csak az volt benne, hogy túlélje a borzalmakat és elmeneküljön.

Fotó: A szerző felvétele

A meghallgatott szakértők szerint a fiú átlagos intelligenciával rendelkezik. A történtek után évekig pszichoterápiára járt, és máig gyakran álmodik a verésekről és a vele történt borzalmakról. Egyikük elmondása szerint ráadásul a fiú idővel egyre kegyetlenebb bántalmazásokról beszélt a személyes találkozón. A szakértők szerint a szexuális bántalmazásokat kivéve életszerűek voltak a fiú állításai. Azt is megemlítették, előfordul ugyan, hogy az áldozat beszámolóiban "rápakol" a valóságra, ez azonban nem illik a fiú személyiségéhez.

K. József korábbi vallomásában azt állította, hogy mintaapa. A keddi tárgyaláson is úgy beszélt mintha nem ő lenne, aki elkövette a borzalmakat

Le vagyok döbbenve, ahogy jövök a bíróságra, és hallgatom ezeket a dolgokat. Van két szép lányom, akikkel szép életünk van, nincs velük semmi gond. Eszméletlen, hogy egy gyerek ilyet csináljon az apjával bosszúból

- mondta, majd példákat hozott fel arra, hogy miért nem szavahihető a fia. Szerinte a fiú korábban a nevelőapjáról is azt állította, hogy bántotta, amikor pedig hozzájuk került, bukásra állt, de a felesége sokat tanult vele, így közepesre sikerült felzárkóznia.

"Azt hittem, hogy hálás lesz, de borzasztó bosszút esküdött ellenem. Egy ismerősöm azt mondta, hogy addig nem fog békén hagyni, amíg padlóra nem tesz. Ez az egész nem igaz. Azért csinálja, mert az édesanyját nem vettem feleségül és nem vele éltem az életem" - állította a bíróság előtt K. József.

A szakértőket nem hatották meg az apa szavai, az általa elmondottak után is fenntartották a korábbi álláspontjukat, hogy szavahihető a bántalmazott fiú.

A következő tárgyalás május 28-án lesz. A vallomástól elzárkózó férfi akár 12 év börtönt is kaphat halmazati büntetések miatt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!