A baleset legsúlyosabb sérültje továbbra sincs túl az életveszélyen. A szlovák rendőrség szerint a busz elé hajtó kamion román sofőrje hibázott, de vizsgálják a magyar buszsofőr felelősségét is.


Mindkét lábán többszörös nyílt törésekkel, verőérszakadással szállították kórházba a szlovákiai buszbaleset legsúlyosabb sérültjét, akinek lányával a Blikknek sikerült beszélnie.

A 75 éves nőt jelenleg mélyaltatásban tartják a pozsonyi kórházban, az orvosok szerint még legalább öt nap kell ahhoz, hogy biztosat mondhassanak a túlélésével kapcsolatban.

– mondta a nő lánya, aki elmondása szerint a sokktól lebénult, a férje ment el autóval a kórházba, azonban a beteg állapota miatt az orvosok nem engedték az édesanyjához.

A baleset a pozsonyzávodi pihenőhelynél történt hétfőn délelőtt, amikor a pihenőhelyről kihajtó kamion sofőrje nem vette észre a közeledő buszt, amely nagyjából 100 km/órás sebességgel haladt, amikor belecsapódott a kamionba.

– így számolt be az egyik buszon tartózkódó férfi a fiának a balesetről.

A férfi az első ülésen helyet foglaló váltósofőrt nem is látta, valószínűleg ő lehet a karambol egyetlen halálos áldozata.

Cseléné Figula Edina, Miskolc Martinváros negyedének önkormányzati képviselője a lapnak elmondta, hogy a 21 súlyos sérült közül hárman miskolciak, akik jelenleg nincsenek szállítható állapotban, a könnyebben sérültek közül hajnalban már többen is hazaérkeztek, őket a miskolci korházban látták el.

Menczer Tamás, a Külügyminisztérium államtitkárának tájékoztatásából az derült ki, hogy a könnyebben megsérült 37 utas közül 23 sérültet kellett kórházban ellátni, 18-an pedig már hazatérhettek Magyarországra, a további sérültek szállításáról, állapotuktól függően a magyar mentők fognak gondoskodni.

A szlovák rendőrség már befejezte a helyszínelést, ez alapján egyértelmű, hogy a pihenőhelyről az autópályára hajtó kamion román sofőrje hibázott, azonban a magyar sofőr felelősségét is vizsgálják, hogy figyelmetlenség miatt nem reagált-e túl későn az elévágó teherautóra.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!