Az ENSZ Közgyűlése ígéretet tett az olimpiai béke betartatására a jövő nyári olimpiai játékok idejére.


A javaslatot, amelynek célja "egy békésebb és jobb világ felépítése a sporton és az olimpiai eszmén keresztül", a 193 ENSZ-tagállam közül 186 támogatta - írta beszámolójában honlapján a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB).

Az olimpiai békéről Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke tartott beszédet New Yorkban, megköszönve a tagállamoknak támogatásukat. Megítélése szerint a döntés erősíteni fogja a 2020-as tokiói olimpiát, a játékokat pedig ismét a béke nemzetközi szimbólumává emeli.

Az olimpiai játékok az egyetlen esemény napjainkban, amely az egész világot egy békés verseny keretei között egyesíti

- jelentette ki az olimpiai bajnok korábbi vívó.

"Törékeny világunkban közös értékeinknek és alapelveinknek számos kihívással kell szembenézniük, nemcsak a nemzetközi közösségünkben, de a sportban is. A NOB teljesen elkötelezett az érvek és értékek tiszteletteljes képviselete és erősítése mellett a jog, a szolidaritás és a politikai semlegesség területén is. De a mi elköteleződésünk nem elég. Az önök támogatásától, a kormányzatoktól függ a küldetésünk és a semlegességünk. Éppen ezért vagyunk annyira hálásak az olimpiai fegyverszünet ígéretéért" - mondta Thomas Bach.

Az olimpiai fegyverszünet hét nappal a játékok megnyitója előtt lép érvénybe, és hét nappal a paralimpia lezárása után ér véget.

Az olimpiai béke eszméje az ókori játékokról származik. Az "ekekheiria" a fegyveres konfliktusok felfüggesztésével garantál biztonságos utazást a sportolók és a nézők számára az olimpiára.

Az eskü újabb bizonyítéka annak, hogy az olyan olimpiai értékek, mint a béke, a szolidaritás és a tisztelet ugyanolyan fontos szerepet töltenek be világunkban, mint 3000 évvel ezelőtt, az első görög olimpiák idején - olvasható a MOB honlapján.

Kiemelt fotó: LOUISA GOULIAMAKI / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!