Élelmiszerbiztonsági szempontból megfelelt az előírásoknak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) által vizsgált 23 barackpálinka, de minőségi okok miatt két terméket kivontak a forgalomból.


A Nébih keddi közleménye szerint a Szupermenta termékteszt során kiderült, hogy két barackpálinka esetében a tényleges alkoholtartalom eltért a jelölésen szereplőtől, egy esetben alacsonyabb, egy esetben pedig magasabb értéket mutattak ki a laboratóriumi vizsgálatok. Az eltérés miatt mindkét pálinkát kivonták a forgalomból, előállítójukat szankcionálták és kötelezték a termékek visszagyűjtésére a kereskedelemből.

A két terméknél a gyártmánylapok hitelesítésével kapcsolatban is megállapítottak hiányosságokat az ellenőrök. Érdekes ugyanakkor, hogy a közlemény nem említi, hogy melyik két pálinka volt problémás.

A Nébih tájékoztatása szerint összesen hét barackpálinka tért el kisebb-nagyobb mértékben az előírásoktól. A forgalomból kivont két termék mellett másik két termék gyártóját a gyártmánylap hitelesítésére vonatkozó hiányosságok miatt a hatóság figyelmeztetésben részesítette és a jogsértés megszüntetésére kötelezte. Egy esetben kisebb, a jelöléssel összefüggő hiányosság megszüntetésére hívták fel a gyártó figyelmét a szakemberek.

Két, a forgalmazásban érintett kereskedelmi üzletláncra nyomonkövetési hiányosságok miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki, együttesen 100 000 forint értékben - közölte az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!