Kedden délután ülésezett a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF), ahol a bérmegállapodás újratárgyalása volt az egyik fő téma. Mint kiderült, nemcsak a szakszervezetek, hanem a kormány is indokoltnak tartaná, ha újratárgyalnák a 2019-2020-as bérmegállapodás jövő évre eső részét. Ennek oka, hogy a bérmegállapodásban foglalt makrogazdasági mutatók legalább két százalékos mértékben túlteljesültek - számolt be lapunknak az ülésről a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASzSz) elnöke, Kordás László.


A bérmegállapodás szerint ahogy idén, jövőre is 8-8 százalékkal emelkedne a minimálbér és a bérminimum. A minimálbér jelenleg 149 ezer forint, a szakmunkás bérminimum pedig 195 ezer forint. Ha 8 százalékos emelés lesz, akkor jövőre 161 ezer forint lehet a minimálbér, és 210 600 forint a bérminimum. A szakszervezetek egységesen két számjegyű, azaz legalább 10 százalékos emelést szeretnének - mondta a 24.hu-nak Kordás László. A munkáltatók azonban maradnának a tavalyi bérmegállapodásban szereplő 8-8 százaléknál, nem tartják indoltnak, hogy ettől eltérjenek.

A kialakult szakmai vitában a munkáltatók jelezték, szeretnének tisztán látni 2020-ra vonatkozóan, ezért kérték, hogy a Pénzügyminisztérium tegye le az asztalra, milyen prognózisuk van, hogyan alakulhat jövőre az infláció, a GDP és a termelékenység. Ettől tennék függővé, hogy kitartanak-e a 8-8 százalék mellett, vagy elfogadható-e számukra magasabb emelés is.

A szakszervezetek hangsúlyozták, a gazdasági mutatók lényegesen jobbak lettek, mint előzetesen várták. Márpedig a munkavállalói érdekképviselet szerint nemcsak a munkáltatói és kormányzati oldalnak kell részesülnie a növekményből, hanem a bérből és fizetésből élőknek is.

A munkáltatók kérésére a kormányoldal december 20-ára ígérte a kért gazdasági prognózist. Ennek ismeretében fogják eldönteni, mikor lesz a következő forduló, amikor megállapodhat arról a három oldal, hogy mennyivel emelkedjenek a legkisebb bérek, illetve mennyi legyen a bérajánlás.

Ha 10 százalékos lesz az emelés, akkor 164 ezer forint lehet jövőre a minimálbér és 214 500 forint a bérminimum.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!