A szomszédok szerint az egykori gyár lakói mindent elégetnek, amit találnak, ezért bármikor begyulladhatnak a vegyianyagokkal teli üvegek. A rendőrséget és az önkormányzatot is megkeresték a problémájukkal, ők azonban tehetetlenek az ügyben.


A helyiek ketyegő bombának tartják Zugló egyik kertesházi övezetében azt az elhagyott gyárépületet, amit évtizedekkel ezelőtt zártak be - számolt be róla az RTL Híradó.

Az épületben egykor gyógyszereket és fotóvegyszereket gyártottak, mára azonban teljesen őrizetlenül áll, így hajláktalanok költöztek be a vegyianyaggal, szeméttel és emberi ürülékkel teli egykori gyárba.

Az RTL stábja találkozott is néhány ott lakóval, egyikük éppen babgulyást főzött a rezsóján. Magyar István azt állította, hogy az önkormányzattól kapott engedélyt a beköltözéshez, egy hónapja él az elhagyatott épületben körülbelül 20 másik hajléktalannal együtt. Az önkormányzat azonban cáfolta ezt, szerintük ők senkinek nem adtak engedélyt.

- nyilatkozta Balogh Józsefné, aki állítása szerint már másfél éve él a gyárban férjével és gyermekével.

A szomszédok szerint a legnagyobb probléma az a hajléktalanokkal, hogy egy részük hozzájuk jár át kukázni.

- mesélte a Híradónak Franciska Tomena.

Emellett az is problémát jelent, hogy a gyár lakói elégetnek mindent, amit találnak, így nem lehet kinyitni az ablakokat sem a környéken, mert bejön az égetés fojtogató szaga. Attól is tartanak, hogy még mindig sok az épületben a vegyianyagokkal teli üveg, amelyek bármikor begyulladhatnak.

Többször is kihívták már a rendőröket, ők azonban nem küldtek el senkit a gyártelepről. Az önkormányzatnak szintén jelezték a problémát, azonban nem történt semmi.

Az RTL Híradó kérdésére az önkormányzat azt közölte, hogy ők is csak annyit tudnak tenni, hogy gyakrabban küldenek a helyszínre rendészeket és időnként jelentik az állapotokat az illetékes hatóságoknak, mert a kormány évekkel ezelőtt elvette a hatósági jogköröket és a kormányhivataloknak adta azokat.

"Nyilván ezt mentesíteni kéne, ki tudja hány ezer köbméter földet kéne elszállítani, ami vegyszerekkel át van itatva, itt hagytak, nemcsak a pici üvegeket, hanem a nagy tartályokat is láttuk az udvaron, és valakinek ehhez nem fűlik a foga, de az, hogy bezárják, hogy őrizzék, hogy lebontsák, ezt meg kéne oldani, mert ez egy ketyegő bomba itt Zugló kellős közepén" - mondta a kialakult helyzetről Várnai László önkormányzati képviselő, a Civil Zugló Egyesület vezetője.

A Pest megyei kormányhivatal az RTL Híradó megkeresése nyomán vizsgálatot indított az ügyben.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!