Kovács Dominika török férjével és 5 éves kislányával most rokonoknál húzza meg magát, de szeretnének mielőbb Magyarországra repülni, hogy biztonságban legyenek.


Mi is beszámoltunk róla, hogy egy magyar édesanyát és családját is érintette a súlyos törökországi földrengés, amelynek már több mint 20 ezer halálos áldozata van. Kovács Dominika épphogy ki tudott futni a házukból férjével és kislányával, amikor elkezdődött a földrengés-sorozat. Egy társasházban éltek az egyik legsúlyosabban érintett területen, Malatyában, ezért nemcsak az otthonukból, a városból is menekülniük kellett. Azt már egy korábbi interjúban elmondta, hogy csak annyi holmijuk van, amennyit magukkal tudtak vinni akkor.

A Fókusznak most azt is elmondta, mi történt azután, hogy elhagyták az otthonukat.

Autóval utaztak el egy közeli faluban élő rokonaikhoz, ahol összesen 20 családtag húzza meg magát.

- mesélte.

Azt is elmondta, hogy még most is folyamatosan érzik az utórengéseket, ilyenkor mindig felnéznek a lámpára, hogy mennyire mozog. A rengésektől pedig szédelegnek is.

Az anya elmondta, 5 éves kislánya, Jázmin nagyon fél, nem könnyű őt megnyugtatni.

Arról is beszélt, hogy az áramszolgáltatást már helyreállították, de a vízellátás viszont akadozik, így rendszeresen havat kell melegíteniük, hogy inni, mosakodni tudjanak. Az otthonukba nem akarnak visszatérni, hiszen bármikor összedőlhet az épület. Arra várnak, hogy benzin érkezzen a városba, hogy elmehessenek autóval egy repülőtérre, onnan pedig Magyarországra utazhassanak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!