Megtartotta első televíziós beszédét szombaton a szudáni átmeneti katonai tanács vezetője, miután találkozott az ellenzék képviselőivel.

Abdel Fattah al-Burhani altábornagy bejelentette, hogy minden olyan rabot szabadon bocsátanak, akit az Omar al-Besír megbuktatott elnök idejében bevezetett kivételes törvények értelmében vettek őrizetbe.

A tábornok megerősítette, hogy kétéves átmeneti időszakot követően polgári kormányt hoznak létre.

Bejelentette, hogy a katonai tanács jogkörei a béke és biztonság megteremtésére korlátozódnak majd, és hogy feloldják az elődje által bevezetett éjszakai kijárási tilalmat - írja ez MTI.

Burhani emellett elfogadta a hírszerzés vezetőjének lemondását is. A védelmi miniszter, Avád Mohamed Ahmed Ibn Auf pénteken, egy nap után, lemondott a katonai tanács éléről. Burhani, aki korábban a fegyveres erők főfelügyelője volt, Besír lemondása után találkozott a tüntetőkkel és meghallgatatta követeléseiket.

Abdel Fattah al-Burhani. Fotó: AFP

Gos 2009-ig tíz éven át vezette a hírszerzést, majd 2018-ban került ismét a NISS élére a tiltakozó mozgalom elleni megtorlások irányítójaként. Négy hónap alatt több ezer tüntetőt, ellenzéki vezetőt és újságírót vettek őrizetbe.

A Szudánt 30 éven át vezető 75 éves Omar al-Besír elnököt a hadsereg csütörtökön letartóztatta, és a hatalmat átvevő katonai tanács kétéves átmeneti időszakot hirdetett a polgári kormányzás bevezetéséig. A Szudáni Szakmai Szövetség (SPA) vezette tüntetők elutasítják ezt, és demonstrációik folytatását hirdették meg.

A NISS vezetőjének lemondása ellenére tüntetők ezrei vonultak szombaton is a hadsereg kartúmi főhadiszállásához. A tiltakozók közölték: mindaddig az utcán maradnak, amíg polgári átmeneti tanács nem alakul.

A helyzet továbbra is feszült. Az SPA-hoz tartozó Szudáni Orvosok Bizottsága szombat reggel azt közölte, hogy a Besír hatalmának megdöntése óta eltelt két napban legalább 16 embert öltek meg "a rezsim erői és árnyékmilíciái".

Adataik szerint csütörtökön 13 ember, pénteken pedig másik három, közöttük egy katona halt meg,

legalább húszan pedig megsebesültek az ország különböző részeiben tartott tiltakozó megmozdulásokon. A szervezet szerint a tüntetések fellángolása, április 6. óta legalább 38 ember, közöttük legalább hat katona vesztette életét.

Kiemelt kép: AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!