Valter Attila szerint a koronavírus-járvány miatt mindennap az idő előtti befejezés fenyegeti a Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyt. A CCC 22 éves magyar versenyzője az M1 aktuális csatornának elmondta: a Covid-helyzet megnehezíti a versenyt, hiszen mindenki meg akarja mutatni magát, így "nagy a menés".

Gyakorlatilag minden nap attól félünk, hogy vége a versenynek

- mondta Valter, aki szerint a vírust egy bevásárlás alatt ugyanúgy elkaphatják, mint a Girón, ám nekik "ez az életük". El kell végezni a szűréseket, ezt meg is teszik, és ha valaki pozitív lesz, meg kell tenni a szükséges lépéseket, de "emiatt nem szabad leállnia az életnek".

Motorossal ütközött a kerékpáros világbajnok, két helyen is eltört a keze

Borzasztóan balszerencsés ütközés miatt kell megműteni.

Valaki évekig küzd azért, hogy ide eljusson, és ha egy csapattársa pozitív tesztet ad tünetmentesen, emiatt pedig az ő álma is meghiúsul, ez elég drasztikus lépés

- utalt arra, hogy múlt kedden a komplett Jumbo-Visma kiszállt, miután csapatkapitányánál, az összetett győzelemre esélyes Steven Kruijswijknél pozitív eredményt hozott a vizsgálat. A Mitchelton-Scott pedig azután döntött a visszalépés mellett, hogy a vizsgálatok négy stábtagnál is kimutatták a fertőzést.

"Mi úgy állunk hozzá, hogy menni kell és csinálni kell" - árulta el.

Az utolsó hét előtt, 15 szakaszt követően Valter az összetettben 22. helyen áll, legjobb helyezése pedig a 18. volt egy szakaszon. Visszatekintve úgy érzi, sok hibájából tanult, és számos olyan tapasztalatot gyűjtött be, amely hasznos lehet későbbi háromheteseken.

"Sajnos nem sikerült még dobogós vagy top tízes helyezést hoznom, de minden nap ott voltam az elejében, és ennek nagyon örülök."

A három nehéz hegyi szakaszt tartalmazó utolsó hétről azt mondta, bőven benne lehet a top húszas helyezés. Az összetettből három ember a vírushelyzet miatt hullott ki előle, tette hozzá.

"Ki tudja, hány ember jut el Milánóig, ha egyáltalán az egész mezőny eljut. Remélem, hogy kizárás nélkül két embert meg tudok fogni még a nagy hegyeken. Ha bejövök a legjobb harmincba, az szerintem kiváló eredmény az első Grand Touromon" - fogalmazott Valter.

Korábban egy magyar kerékpáros indult háromhetes körversenyen, Bodrogi László legjobb összetett eredménye a 2002-es Tour de France-on elért 62. pozíció volt.

Ha rajtam múlik, a jó szakaszhelyezést preferálnám. Elcserélném a top húszas helyezésemet egy szakaszdobogóra, de előbbi talán könnyebb számomra.

Kedden az Udine és San Daniele del Friuli 229 kilométer megtétele vár a mezőnyre a 3497,9 kilométer össztávú 103. Giro d'Italián, amely vasárnap Milánóban zárul.

Kiemelt kép: MTI/Komka Péter


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!