Koronavírus-fertőzése után felgyógyulva kedden csapattársai után indulhatott a pekingi téli olimpiára a világbajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó, Liu Shaoang.

Kapcsolódó

Liu Shaolin Sándor: Ha érmet szerzek, akkor fele Kínáé, fele Magyarországé

Édesanyja egy olyan zászlót készített neki, amelyen a kínai és a magyar színei is szerepelnek.

A sportág első magyar összetett világbajnokának múlt hétfőn lett pozitív a koronavírustesztje, ezért nem tudott társaival utazni az ötkarikás játékokra. A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség beszámolója szerint Liu Shaoang hétfő délelőtt megszerezte a hivatalos, kínai hatóságok által is elismert laboratóriumban készült negatív PCR-tesztet, így kedden elindulhatott végül a kínai fővárosba.

A férfi váltóban tartaléknak jelölt Varnyú Alex szintén pozitív tesztet adott a múlt héten és a tervek szerint vasárnap csatlakozhat az olimpiai különítményhez. A pekingi téli olimpia hivatalosan pénteken kezdődik, a short trackesek versenye rögtön másnap rajtol, amikor vegyes váltóban már érmeket osztanak, illetve sor kerül a női 500 méter és a férfi 1000 méter selejtezőjére.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!