Nagyon pontos utalásokat tett Jan Böhmermann áprilisban arra a bekamerázott ibizai villában, a 2017-es ausztriai általános választások előtt három hónappal készült videóra, amin a Heinz-Christian Strache osztrák szabadságpárti (FPÖ) vezér látható.

Strache a videó készítésekor ellenzéki pártvezér volt, azután viszont alkancellár is lett Ausztriában, pártja pedig a kormánykoalíció meghatározó ereje volt. Egészen szombat estig, amikor a néppárti kancellár, az erősebbik kormánypárt vezetője, Sebastian Kurz bejelentette, hogy vége az együttműködésnek az FPÖ-vel és új választások kiírását javasolta a köztársasági elnöknek - az államfő, Van der Bellen meg is tette ezt.

A populista pártvezér, Strache a 2017-es videón egy állítólagos orosz milliomosnővel együtt tervezgette, hogy az orosz nő megszerezhetné a legbefolyásosabb bécsi bulvárlap, a Neue Kronen Zeitung felét, majd az újságot a szélsőségesen bevándorló-ellenes Szabadságpárt szolgálatába állítaná. A cél eközben egy olyan médiakörnyezet lenne, amilyet Orbán Viktornak sikerült kiépítenie Magyarországon. Ennek kapcsán a német Die Zeit közölt éppen a hétvégén egy véleménycikket: eszerint Strache nem egyedi eset a nyugat-európai szélsőjobb oldalán: szoros orosz kapcsolatokat akar, mintaképnek pedig Orbán Viktort tekinti.

A Berliner Morgenpost biztosra veszi, hogy Böhmermann hetek óta ismerte a videót, amelyet titkos módszerekkel készítettek. Ezt a "Neo Magazin Royal" című műsorának utolsó adása is bizonyítja, amelyben Böhmermann azt mondja, lehet, hogy Ausztria "holnap kigyullad". Az adást egyébként múlt csütörtökön sugározták, pénteken pedig közzétette a német Spiegel magazin és Süddeutsche Zeitung az ibizai videót Strachéról.

Heinz-Christian Strache. Fotó: Helmut Fohringer / AFP

Böhmermann azóta nem szólalt meg, legalábbis közvetlenül nem. A Twitteren posztolt a Vengaboys-tól egy videót, amelynek címe: "We're going to Ibiza!", azaz "Megyünk Ibizára!". Ezt majdnem ezren meg is osztották, és ilyen nagyságrendben lájkolták is, a kommentek pedig a humoristát szinte hősként dicsőítik az akcióért, amelyért köszönetüket is kifejezik. Ám már hetekkel ezelőtt is voltak célozgatások az ügyben. Ezeket viszont csak néhány bennfentes érzékelhette, hiszen gyakorlatilag senki sem tudott az ibizai videó létezéséről - hacsak éppen Böhmermann nem… Márpedig a német humorista igencsak precíz utalásokat tett a titkos felvételekre.

Azt, hogy Böhmermann tudott a botrányvideótól, megerősítette menedzsere, Peter Burtz is szombaton, amikor a dpa hírügynökségnek nyilatkozott. Cáfolta ugyanakkor, hogy a felvételeket felkínálták volna Böhmermann-nak. Éppen ezért nem is utasíthatta el azt. Ugyanakkor az ügyet bonyolítja, hogy lemondásakor a botrányba keveredett Strache maga is megemlítette Böhmermannt, a ZDF műsorvezetőjét.

A Morgenpost megemlíti, hogy Böhmermann a #verafake akcióval "áljelölteket" juttatott be az RTL egy reality-show-jába, a "Schwiegertochter gesucht" című műsorba, és ott is komoly botrányt okozott, leleplezve a műsor módszereit.

A humorista az osztrák tévédíj átadásakor, a Romy-gálán egy videóüzenetben célozgatott erre a videóra. A díjat ugyanis nem tudja személyesen átvenni az üzenet szerint, mert "éppen aránylag be van kokszolva, és Red Bull-lal feltankolva, és néhány FPÖ-haverrel lébecol egy orosz oligarcha-villában Ibizán".

Arról is beszélt, hogy éppen a Neue Kronen Zeitung átvételéről tárgyal, de erről nem beszélhet.

A német Focus magazin szintén Böhmermann szerepét boncolgatja. Emlékeztet arra, hogy már a tavalyi Romy-gálán is botrányt akart csinálni. Az osztrák jobboldal erősödése miatt tiltakozásul eredetileg burkában akart megjelenni az eseményen, de végül erről letett.

A Nachrichten.at viszont azt emeli ki a komikus múlt hét csütörtöki utolsó műsorából, hogy Böhmermannt egy vendége kérdezte arról: most is előkészített-e valamit, ami miatt utálni fogják. És erre mondta a csütörtöki adásban azt, hogy a nézők "lepjék meg" önmagukat, mert lehet, hogy pénteken lángolni fog Ausztria.

Kiemelt kép: Matthias Balk/dpa/AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!