Tudatalattink álmunkban is befolyásolja a testbeszédünket.


Nem mindegy, hogyan helyezkednek el a párok alvás közben az ágyban - derült ki egy 2000 embert megkérdező tanulmányból - írja a Sun. Megfigyelték, hogy a kapcsolat erőssége és az alvópóz között is összefüggés van. A tanulmány egyik szex-és párkapcsolatszakértője, Jessica Leoni elmondta, hogy

Az alváspózok alakulásánál fontos megjegyezni, hogy a párkapcsolatok kezdeti státuszában jellemzően összebújva, egymáshoz sokkal közelebb fekszenek a párok, az idő előrehaladtával ez változik. Ennek azonban nem az elhidegülés az oka, inkább az, hogy a párkapcsolat elmélyülésével már nem érzik azt az emberek, hogy egy esetlegesen kényelmetlen, mégis intimebb alvópózzal kell bizonyítani párjuknak az elkötelezesstésüket.

Íme, a hat legnépszerűbb alvópóz és jelentésük:

Az elszeparált

Ez a leggyakoribb alvópóz - a megkérdezettek 34 százaléka alszik így: egymásnak háttal, ki-ki a maga oldalán, egy kis réssel a két hát között. Neve ellenére biztonságot feltételez a párok közt, és nem feltétlenül jelent rosszat, ám nem árt tudni, hogy a megkérdezettek közül általában azok is így alszanak, akik megcsalják párjukat. Elsősorban azért, nehogy lebukjanak mondjuk azzal, hogy párjuk megérzi rajtuk a szerető illatát. A szakértő szerint akkor érdemes résen lenni, ha párunk hirtelen vált át a bújásból erre.

A fordítva összesimulós

Egy fokkal intimebb a második legnépszerűbb alvópóz, amely nagyban hasonlít az előzőhöz azzal a különbséggel, hogy a párok közt nincs hely, hátuk majdnem egymáshoz simul, és a lábfejük összeér. Ez a hosszú kapcsolatban élők egyik jellemző póza - 22 % szavazott erre - kényelmes, mégis kontaktusban van a két ember a lábakon és a háton keresztül.

A kiskanál

A kiskanál, vagy ahogy sokan ismerik a kiskifli az egyik legnépszerűbb póz a friss párkapcsolatban élőknél: a megkérdezettek fele azt állította, hogy az első szex után így aludt el újdonsült párjával. A hosszú párkapcsolatban élőknek csupán a 16 százaléka alszik így, a többiek szerint ugyan nagyon bennsőséges ez a póz, nem túl kényelmes.

A kisajátító

Már a nevében is benne van, milyen tulajdonságokkal bírhat egy ilyen ember a párkapcsolatban. Az alvás terén is ilyen: az ágy nagy részét elfoglalva, kiterülve alszik, nem túl sok helyet hagyva párjának. Bár messze ez a legpofátlanabb alváspóz, a megkérdezettek 14 százaléka mégis így alszik.

Az odabújós

Szintén az újdonsült párok körében népszerű az odabújós póz, amikor a pár egyik tagja a másik mellkasára hajtja a fejét. Jellemzően a kapcsolat elején szeretnek így aludni a párok, egyébként csak 8 százalék szavazott erre az alvástípusra.

Az összebújós

Ennek a továbbfejlesztett változata az összebújás, ahol a párok egymás felé fordulva fekszenek, szorosan átölelve egymást. Szintén a "mézeshetek" jellemző alvópóza, ám valójában meglehetősen kényelmetlen, alváshoz nem túl alkalmas póz. A megkérdezettek csupán hat százaléka vallotta azt, hogy rendszeresen alszik így párjával.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!