Fekete Giorgio elmesélte azt is, hogy találkozott fiatalokkal, akik azért tüntettek, hogy könnygáz helyett értelmezhető oktatást kapjanak.


A Carson Coma zenekar pénteken Kecskeméten lépett fel. Az énekesük Fekete Giorgio az egyik számuk - a Feldobom a követ című dal - előtt megemlékezett a diáktüntetésről, ahol a demonstráló fiatalok a Fidesz-székháznál rohamrendőrökkel találtak szembe magukat. Majd beszélt a "kecskeméti photoshop-katasztrófáról" is. Itt egy diáknak azért kellett elhagynia a kollégiumot, mert mémet csinált a nemzeti színű szalagot rosszul tartó igazgatóról.

Mint mondta:

„Ma délután, iszonyat nagy késésben a zenekari találkozóról a Kossuth téren elsétáltam rengeteg olyan fiatal mellett, akik

@big._like #zsaforyouba #cc #carsoncomasupermacy #carsoncoma #zsibongo #carsoncoma? ♬ original sound - Hanna?

A zenekar végül eljátszotta a Feldobom a követ című számukat - írja a 444.hu. A lap megjegyzi, hogy a dalszövegben többek között ez szerepel:

„mindig ez van, ha én vagyok kritikus, utcai harcos orcán fintor, ki fogod sípolni hogy orb***? Mikor az ember strómanként viccel, mandinerből a gyűlölet spriccel, csak a négy-hat meg a hat-három, de ne kelljen már útlevél kifele a határon. Lássuk be, ez egy kicsikét toxik, a maszkulinitásod szertefoszlik, disznóvágás, nepotizmus, pálinkagőzös hedonizmus”.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!