Több kutatás is bizonyította, hogy a covid-19 betegséget okozó vírus leginkább az orron keresztül fertőzi meg az embereket, azaz az orron át jut be a szervezetbe. Ezért rendkívül fontos, hogy az orrot is eltakarjuk, hiszen a csak a szájat takaró maszk teljesen hatástalan a vírus elleni védekezésre.

Még akkor is el kell takarni az orrot, ha az kényelmetlenséget okoz. A maszkhordással kapcsolatban a legtöbbször hangoztatott panasz, hogy nehezen kapni benne levegőt, nagy melegben befülled, bőrirritációt vált ki, valamint többféle problémát okoz az orrban és az orrnyálkahártyán.

A hosszan tartó maszkviselés általános kényelmetlen égő érzést és viszketést okozhat az orrban, valamint kiszáríthatja az orrnyálkahártyát. Egy egészségügyi dolgozók körében végzett felmérés eredményei szerint a válaszadók majdnem 50 százaléka általános kényelmetlenségről számolt be, és több mint 30 százalék jelezte, hogy kiszáradt az orra, miután huzamosabb ideig volt rajta arcmaszk.

A kutatás szerint az orr kiszáradását az okozhatja, hogy a maszk alatt megemelkedik a hőmérséklet, ami miatt kevesebb nedvesség jut az orrba.

Mivel a maszkhordás kiemelten fontos a járvány terjedésének megakadályozása ellen folytatott küzdelemben, így az nem lehet megoldás, hogy a vele járó kényelmetlenségek miatt nem hordjuk a maszkot! A problémák kialakulását más módszerekkel kell elkerülni: a maszk bemelegedését például csökkenteni lehet azzal, ha csak az orron keresztül lélegzünk, vagy hasznos lehet a maszk lehűtése, mielőtt használatba vennénk.

Az orr kiszáradását bőséges folyadékfogyasztással, valamint nedvesítő orrspray-k alkalmazásával is megelőzhetjük.

Ne feledjék: nemcsak a szánkat, hanem az orrunkat is el kell takarni az arcmaszkkal, különben hiába viseljük, teljesen hatástalan a koronavírus elleni védekezésre, és ezen életek múlhatnak!

Hirdetés

Megfázás, Nátha? Reventil orrspray!

Reventil orrspray az orrmelléküreg-gyulladás és az orrnyálkahártya-gyulladás tüneteinek kezelésére és megelőzésére. Egyedülálló, természetes eredetű összetevője, az Ectoin enyhíti a gyulladást és védi az orrnyálkahártyát. Allergiás panaszok esetére is! Tartósítószer-mentes.

Patikában kapható gyógyászati segédeszköz

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT,

VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!