Még 2017 végén robbant a hír, hogy az Apple szoftveresen visszafogja azon telefonok teljesítményét, amiknek elöregedett, hideg, vagy lemerülés közeli állapotba került az akkumulátora, ezzel elkerülve, hogy a telefonok teljesen váratlanul kikapcsoljanak. Ekkor több felhasználó is pert indított, köztük francia aktivisták is benyújtottak egy keresetet a cég ellen. Az ügyben Franciaországban nemrég döntést hoztak, a helyi versenyhivatal (DGCCRF) úgy határozott, hogy 25 millió euróra (kb. 8,4 milliárd forint) bünteti az Apple-t.

Most az Egyesült Államokban is fejlemény van az ügyben, ahol károsult felhasználók csoportos polgári pert kezdeményeztek a szoftveres lassítás miatt. Az Apple beleegyezett, hogy egy összesen akár 500 millió dollárig (151 milliárd forint) terjedő keretből kártérítést fizessen ki azoknak az érintett tulajdonosoknak, akik beadják igényüket. Ők iPhone-onként 25 dollárt (kb. 7000 forint) kaphatnak, a pert kezdeményezőket pedig akár 3500 dollár (1 millió 58 ezer forintos) is illetheti.

Kártérítésre azok jogosultak, akik iPhone 6, iPhone 6 Plus, 6s Plus, 7, 7Plus és SE mobilt használtak, iOS 10.2.1 vagy annál frissebb operációs rendszerrel, továbbá akik 2017. december 21 előtt vásároltak iPhone 7 vagy 7 Plus modelleket. A végleges összeg annak függvényében alakul, hogy összesen hányan nyújtják be kártérítési kérelmüket és lesznek rá jogosultak. A döntést még a San José-i bíróságnak is el kell fogadnia.

Olcsón megúszta az Apple, hogy szándékosan lassította az iPhone-okat

A francia versenyhatóság büntetést szabott ki az almás cégre.

(Kiemelt kép: AFP)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!