Miközben az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány 13,5 milliárd forintot kapott a kormánytól és az uniótól esélyteremtő programok megvalósítására, idén egyetlen gyermek sem üdült az alapítványnak ingyen odaadott fonyódligeti táborban - írta a Magyar Hang.

A lap munkatársa járt is a helyszínen, mint írta, csak néhány alkalmazottat látott, gyermekeket nem. A büfé elhagyatott volt, a strandröplabdapályát kezdi benőni a gaz, a vízparti egészségügyi konténert pedig az áramról és a vízről is lekötötték. Amikor ott volt, egy részen épp kaszáltak.

A cikk szerint nehéz elképzelni, hogy a közeljövőben gyermekeket vinnének oda.

A területet a Fidesz egyik kedvenc biztonsági cége, a Valton Sec Kft. őrzi. A cikkben megjegyzik azt is, hogy a fonyódligeti tábor is a hátrányos helyzetű gyermekeket üdültető Erzsébet-alapítvány tulajdonában áll, mely több szálon kötődik a Fideszhez.

Az alapítvány alapítói jogait a Kiss-Rigó László püspök vezette Szeged-Csanádi Egyházmegye intézményfenntartója, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató gyakorolja. Ennek főigazgatója a Fidesz 2014-es szegedi polgármesterjelöltje, Kothencz János. Az alapítvány kuratóriumi elnöke pedig Hornyák Tibor, aki évekkel ezelőtt távozott az Erzsébet Táborok Kft. éléről, azután, hogy a 24.hu kiderítette, napi 110 ezer forintért bérelt úszómedencés házat a Zánkával szomszédos Monoszlón úgy, hogy a táborban saját lakóépületet használhatott volna.

Már nem Zánka mindenható ura a napi 110 ezerért nyaraló táborfőnök

Leváltották Hornyák Tibort a rászoruló gyerekek üdültetését végző Erzsébet Táborok Kft. éléről.

Kiemelt kép: Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára sajtótájékoztatót tart az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program esélyteremtő táboroztatási programjáról a fonyódligeti Erzsébet-táborban 2017. július 10-én. A pályázat részeként több mint 17 milliárd forintból valósulhatnak meg esélyteremtő programok hét táborban. (MTI / Varga György)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!