Milák Kristóf 19 évesen, egészen bődületes úszással szerezte meg pályafutása első világbajnoki címét 200 m pillangón.


A győzelmének már voltak korábban jelei: a 200 méteres férfi pillangóúszás elődöntőjében Milák közel két és fél másodperccel repesztett gyorsabban az egész mezőnynél. 1:52.96-os idejével a világ idei legjobbját úszta - a második legerősebb időeredmény is az övé 2019-ben. Mindez megalapozta Kvangdzsuban, a vizes világbajnokság szerdai, magyar idő szerint 13 órakor kezdődő döntői előtt a magyar hangulatot.

Áttörésre készült mindenki, arra, hogy a még mindig csak 19 éves magyar úszó felül arra a trónra, amit 2001-2016 között bizonyos Michael Phelps uralt, akit csak a dél-afrikai Chad le Clos tudott legyőzni a londoni olimpián. Amióta az amerikai szupersztár nem indul versenyeken, vagy éppen kihagyta Rio előtt a 200 pillangót, 2015-ben Cseh László ért fel a dobogó tetejére - óriási meglepetésre -, míg 2017-ben Budapesten újfent a dél-afrikai nyert.

Négy év után tehát újra magyar győztes reményében szurkoltunk, ezúttal egyértelmű esélyesként tekintve Milákra. A Honvéd úszója a rajtból jól jött el, első 50 méter után a második helyen fordult Chad Le Clos mögött, féltávnál a ugyancsak a második volt. Milák megállíthatatlanul haladt élete első felnőtt világbajnoki címe felé, miközben a dél-afrikai elfogyott a harmadik hosszon. A végén elképsztő 1:50.73-as világcsúccsal nyert.

Új, magyar királya van a 200 férfi pillangónak, tehát.

Azt nem állítjuk, hogy akárcsak Phelps esetében, közel másfél évtizedig Milák Kristófnak hívják majd a táv királyát, de abban reménykedünk, hogy pár évig még biztosan. A szám másik magyar indulója, Kenderesi Tamás a nyolcadik helyen ért célba.

Az esti program másik nagy szenzációja Németh Nándor volt, aki 48.29-es idővel a hetedik helyen bejutott a férfi 100 m gyors döntőjébe.

Kiemelt fotó: MTI/Kovács Tamás


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!