A Swimming World Magazine a pénteken rajtoló vizes világbajnokság előtt esélylatolgatásba kezdett. Bár az úszók majd csak július 21-én kezdenek, addig van idő számról számra végigmenni az esélyeseken. A legutóbbi cikk a minket, magyarokat különösen érintő 200 méteres pillangóúszással foglalkozik,


a lap szakírói pedig mind egyetértettek abban, hogy Milák Kristóf a legnagyobb esélyes.

Öten tippelték meg a dobogósokat, mind az öt alkalommal Milák került az első helyre, két esetben pedig Kenderesi Tamás a másodikra. Azzal érvelt a cikket író Andy Ross, hogy Milák 2017-ben a juniorok között úszott olyan időt, amivel már dobogós lehetett volna a felnőttek között is (akkor 100-on indult csak Budapesten, ezüstérmes lett 17 évesen), azóta pedig csak fejlődött és Michael Phelps világrekord idejéhez képest is egy tizeden belül tudott maradni 150 méterig.

Meg akarja dönteni Pehlps csúcsát vagy egyszerűen csak 1:52-őn belül akar úszni? Mindegy is, Miláknak egyértelműen nagy tervei vannak és, ha Kvangdzsuban a topon lesz, nehéz lesz bárkinek is elkapni őt

- írta Ross.

A 200 méteres pillangóúszás előfutamai és elődöntői július 23-án lesznek, a döntő pedig 24-én. Milák Kristóf 1:53.19-es idővel idén eddig a leggyorsabb a távon, Kenderesié a második legjobb eredmény (1:53.42). A már emlegetett Phelps-rekord 1:51.51.

A magyar válogatott

Úszás

Férfiak

Balog Gábor (50m hát), Bernek Péter (200m vegyes, 400m vegyes), Bohus Richárd (50m hát, 100m hát), Cseh László (50m pillangó, 100m pillangó, 200m vegyes), Gyurta Gergely (1500m gyors), Horváth Dávid (100m mell, 200m mell), Kalmár Ákos (800m gyors, 1500m gyors), Kenderesi Tamás (200m pillangó) Kozma Dominik (200m gyors), Lobanovszkij Makszim (50m gyors), Németh Nándor (50m gyors, 100m gyors), Milák Kristóf (100m pillangó, 200m pillangó) Szabó Szebasztián (50m pillangó), Telegdy Ádám (200m hát), Verrasztó Dávid (400m vegyes)

Nők

Bordás Beatrix (50m pillangó), Burián Katalin (100m hát, 200m hát), Hosszú Katinka (200m gyors, 100m hát, 200m hát, 200m vegyes, 400m vegyes), Jakabos Zsuzsanna (200m vegyes, 400m vegyes), Kapás Boglárka (400m gyors, 800m gyors, 200m pillangó), Késely Ajna (200m gyors, 400m gyors, 800m gyors, 1500m gyors), Szilágyi Liliána (100m pillangó, 200m pillangó), Sztankovics Anna (50m mell, 100m mell), Verrasztó Evelyn (100m gyors)

Nyíltvízi úszás

Férfiak

Gyurta Gergely (25km), Rasovszky Kristóf (5km, 10km, 25km), Székelyi Dániel (5km, 10km)

Nők

Olasz Anna (5km, 10km, 25km), Rohács Réka (5km, 10km), Sömenek Onon Kata (25km)

Nyitókép: Matt Roberts/Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!