Lukács szerint nem jó dolog, hogy az énekesnőnek ilyen fiatalon egy kutya a lelki társa. Danics Dóra szerint ezzel a személye ellen indított támadást a műsorvezető.


Az RTL Celebrandi című műsorának legutóbbi adásában egymással randizott Danics Dóra és Lukács Miki, a találkozó azonban nem alakult a legjobban.

A társ hiányának az egyik jele, illetve talán valamilyen fajta bizalmatlanság is a világ, illetve az ellenkező nem irányába, ami miatt kutyázol és te vagy a kutyás lány" - elemezte randipartnerét a műsorvezető, amivel érthető okokból nem nyerte el az énekesnő tetszését.

Ennek ellenére Lukács Miki nem tudta elengedni a témát és arról kezdte el faggatni Danicsot, hogy miért hozta el a randira is a kutyáját. Amikor meghallotta, hogy azért, mert nem tudta rábízni senkire, akkor kifakadt, hogy szerinte a kutyák napi 16 órát alszanak, majd arról beszélt, hogy az énekesnő azért akarja gyorsan lezárni ezt a kérdést, mert fáj neki erről beszélni.

- akadt ki Puskás-Dallos Peti a műsorvezető kijelentéseit hallva, amivel Puskás-Dallos Bogi is teljesen egyetértett.

Danics visszavágására nem kellett sokat várni, szerinte Lukács viccei nem túl nagy intellektusról árulkodnak, ő ezen a napon még egyszer sem nevetett a faviccein.

A randi után az énekesnő arról beszélt, hogy sokszor úgy érezte, hogy Lukács a személye ellen indít támadásokat.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!