Mike Tyson közzétett pár videót az edzéseiről, az egyik végén pedig belemondta a kamrába, hogy "Visszatértem!", azóta pedig nem telik el úgy nap, hogy ne jelenne meg legalább egy pletyka arról, hogy ki ellen lép majd ismét ringbe 53 évesen. Közben Evander Holyfield is jelezte (57 évesen), hogy újra edzésbe állt, egy estleges harmadik felvonás kettejük között egyből a kívánságlisták élére ugrott.

Az 57 éves Evander Holyfield úgy edz, mint egy állat

Április végén az 53 éves exvilágbajnok Mike Tyson, majd május elején a profi boksz aranykorának egy másik amerikai nehézsúlyú bombázója, világbajnoka

Tyson a rapper Lil Wayne podcastjának vendége volt, ott viszont cáolfta azt, hogy az első meccsét Holyfield ellen vívná majd meg. Viszont a szavai alapján nagy dobásra készül a csapatával.

Sokan vannak, akik benne akarnak lenni ebben. Folyamatosan hívásban vagyunk, tárgyalunk. Nem fogjátok elhinni a neveket, amikor elmondjuk. Valamikor a héten meg lehet az egyezség

- mondta és újra megerősítette, hogy a bevételt jótékony célokra fordítják majd, ő egy centet sem lát majd belőle.

"Segíteni akarok olyanoknak, akik kevésbé szerencsések, mint én. Hajléktalanoknak, függőknek. Én is voltam hajléktalan, én is voltam függő. Nem sokan élték ezt túl hozzám hasonlóan" - folytatta Tyson, aki úgy érzi, kirobbanó formában van, készen áll rá, hogy ringbe lépjen.

Kiemelt kép: MADS CLAUS RASMUSSEN / RITZAU SCANPIX / RITZAU SCANPIX VIA AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!