Mielőtt kiveséznénk, hogy mi lehet az oka az érdektelenségnek, előbb nézzük a fővárosi csapatok számát az NB I-es mezőnyön belül sportáganként. Példaként feltüntettem az október utolsó hétvégéjén játszott budapesti élvonalbeli meccseknek a Nemzeti Sport által közölt nézőszámait.
A nézőszámok:
Női kosárlabda NB I: 4/12 (4 fővárosi a 12 csapatos élvonalbeli mezőnyből)
TFSE-MTK - GYŐR: 150 néző
Vasas - PINKK Pécs: 80 néző
BEAC - Csata: 250 néző
Női röplabda Extraliga: 3/8
Vasas - Nyíregyháza: 233 néző
MTK - Kaposvár: 80 néző
Újpest - Békéscsaba: 110 néző
Női vízilabda Ob I: 4/10
FTC - III. Kerület: nincs adat (ezt 50 alatti nézőszámnál írják)
BVSC - Szentes: nincs adat
Női kézilabda NB I: 5/14
MTK - Fehérvár: 100 néző
Női jégkorong Ob I: 4/4
Budapest Jégkorong Akadémia - FTC: nincs publikus adat (ezt is 50 alatti nézőszámnál írják )
KMH - MAC: nincs adat
A nézőszámok siralmasak, a meccsek iránti érdektelenség kézzelfogható. Ez igaz a hazai bajnoki és a nemzetközi kupameccsekre egyaránt. Utóbbiak esetében csak egy kivétel van: az FTC női kézilabdacsapatának BL-meccsei, ahol az átlagnézőszám 1200 feletti, de a többi sportág nemzetközi mérkőzésein sincs számottevő nézői érdeklődés (például a Vasas röplabdacsapatának Közép-európai Liga-meccsein 150 néző volt, de a Csata kosarasainak Európa Kupa-mérkőzésein sem érte el a nézőszám a 100 főt).
Az öt élvonalbeli labdajáték-bajnokságban 48 csapat szerepel, ebből 20 budapesti, ami 42 százalékot jelent. Ez úgy a lakosságszámhoz, mint a régiók gazdasági erejéhez képest túlságosan sok.
A főváros túl nagy, nincs lokálpatriotizmus, az elmúlt 30 év főpolgármesterei teljesen érdektelennek mutatkoztak a minőségi sportélet iránt.
Sajnos, ez igaz a nagyvárosnyi méretű kerületekre is. Csapatsportban a főváros elvesztette múltbeli hegemóniáját, a klubok egy része megszűnt vagy középszerűségbe süllyedt. Csak ködös emlék, hogy a BSE városmajori csarnokában több száz ember volt egy BSE - Tungsram női kosárlabdameccsen. Ma már egyik csapat sem létezik, a helyükbe lépő klubok érdektelen meccsein legutóbb - megszámoltam - 39 ember volt. Nem csupán szurkoló, hanem rendező, családtag, zsűri összesen.
Külföldön más a helyzet. Ezen sportágak csapatait 10-30 ezer lélekszámú kis- és középvárosok adják, ahol a vasárnapi meccs olyan esemény, amelyen rang megjelenni, és akinek bérlete van, az a közösség megbecsülését élvezi. Ezen csapatok költségvetését fele részben a piac, fele részben a helyi közösségi közpénz adja.
Egy tudományos kutatás adatai szerint a meccslátogatottsági hajlandóságot leginkább az alábbi tényezők befolyásolják:
- szülőkkel, nagyszülőkkel közös gyerekkori meccsélmények,
- a közösséghez, klubhoz tartozás érzése,
- az eredményesség, siker, a győzelem közös öröme,
- a sportélmény gazdasági és infrastrukturális feltételei, például: megközelítés, parkolás, jegyár, büfé, vécé.
Hogy mennyiben felelnek meg a vizsgált budapesti csapatok ezen követelményeknek?
A rövid válasz az, hogy semennyire!
A játék színvonala, azaz a nézők látványos szórakoztatása is kívánnivalót hagy maga után. A budapesti csapatok nagy része a hazai NB I-es mezőny alsó felében szerepel, ritka a győztes meccs, sokszor a kiesés ellen kell küzdeniük.
Néhány csapat ugyan nemzetközi szintet képvisel (például az FTC kézi- és vízilabdában, a Vasas röplabdában), de ez sem mozgatja meg a nézőket, ha hazai bajnoki meccsről van szó.
Meghalt a klubélet - bár lehet, hogy a múltban sem volt ezekben a sportágakban -, eltűnt a közösséghez tartozás élménye. A klubok nem építik a szurkolótáboraikat, alig van - ha van egyáltalán - közvetlen kapcsolat a drukkerek és a játékosok között. A problémát erősíti a rengeteg idegenlégiós, és az, hogy egy tehetséges budapesti játékos nem a nevelőegyesületében próbál érvényesülni, hanem a játékjogát megvásárló, és neki busás fizetést adó, nemzetközi kupákban szereplő vidéki élcsapatban.
Kitűnő szurkolói bázist lehetne építeni a csapatok utánpótláskorú sportolóiból, ha a klubok ezt megszerveznék, ha a néző fontos lenne számukra. Hasonlóan foglalkozni kellene a VIP-részleggel, vagyis az ismert emberekkel, akik, ha csak ritkán is, de olykor megjelennek egy-egy meccsen. Igaz, leginkább akkor, ha a sokszor tehetségtelen gyermekük pályára lép az első csapat mezében.
A csapatoknak nincs szurkolói bázisuk. A szurkoló egyrészt hangulati, másrészt gazdasági tényező, nálunk egyik sem fontos. A budapesti klubok női csapatainál leggyakrabban jegyet sem szednek a szurkolóktól a meccslátogatásért. Állítólag nem éri meg, mert a jegynyomtatás és jegykezelés költsége több, mint a bevétel.
Pedig aminek nincs ára, annak nincs értéke sem.
Mi lehet az oka az olyan alacsony nézőszámnak, amely ténylegesen a családtagok jelenlétére korlátozódik ?
Az okokat az alábbiakban látom:
- Nincs klubélet, nincs klubszimpatizáns, sportágtól független szurkolói bázis.
- A klubok több száz utánpótlás-játékosát nem érdekli a felnőttcsapatok mérkőzése. Ez, sajnos, igaz az egyetemi klubokra is, ahol a diáktársak sem járnak a mérkőzésekre.
- Nincsenek a meccskezdési időpontok összehangolva, így még az a maroknyi érdeklődő sem tud több meccset megnézni egy hétvégén, akiket egyébként érdekelne (a fentebb felsorolt kosárlabda-mérkőzések egyformán szombaton 17-18 óra között kezdődtek).
- Nincs reklámja, hirdetése a sporteseményeknek, a klubhonlapok belterjes közönséget szolgálnak ki.
- A klubok teljesen érdektelenek a jegybevétel tekintetében a rengeteg ellenőrizetlen forrású és felhasználású közpénz miatt.
Pedig a néző a klub piaci bevételének fontos eleme. Ha nincs néző, nincs hirdető vagy szponzor sem, és a meccsközvetítési jogok sem érnek semmit. Egy női labdajáték-bajnokság budapesti tévés meccsének nézőszáma is hasonlóan alacsony, mint a csarnokban, uszodában jelenlévőké.
Nézzük a jelenlegi helyzet gazdasági oldalát. A fentiekben felsorolt 20 NB I-es budapesti női csapat átlagos éves költségvetése csapatonként meghaladja a 120 millió forintot. Ebben nincs benne a csarnokok, termek, uszodák bérleti és fenntartási költsége, mivel ezeket a csapatok jellemzően ingyen használják. Ennek becsült költsége egyébként csapatonként 40-60 millió forint lenne.Tudom, nem lehet mindent a pénz tükrében nézni, mégis látni kell, hogy egy néző és hirdető nélküli budapesti női labdajátékmeccs összköltsége 5-6 millió forint. Ezzel szemben a tényleges piaci bevétel 0 forint.
Adódik a kérdés: kinek rendeznek Budapesten élvonalbeli női meccseket?
A tényszerű válasz: a nézőknek biztosan nem, mert ők nincsenek sem a helyszínen, sem a tévé előtt!
A kézilabdát, a kosárlabdát, a röplabdát, a vízilabdát és a jégkorongot a közbeszéd látványsportágaknak hívja, amelyek jellemzően piaci pénzből élnek, de itthon a női csapatsportokat kizárólag a közpénz tartja el.
És hogy mi ezen sportágak társadalmi fizetsége? Esetenként néhány Eb-, vb-helyezés - hangos médiamegjelenéssel és politikai dicsérettel. Miközben a budapesti sporthétköznapok eseménytelenek és csendesek.
A szerző sportközgazdász.
A kiemelt képen Szabó Laura, az MTK Budapest (b) és Sarah Iversen, a Herning-Ikast HB játékosa látható a női kézilabda Európa Liga selejtezőjében játszott mérkőzésen, amelynek a budapesti Elek Gyula Aréna adott otthont.
Ahol a futball esze és szíve találkozik!
Válogatott írások a legjobbaktól.
Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!
Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.
Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.
