Napra pontosan ötven évvel azután, hogy a Columbo első évada elindult az amerikai NBC csatornán, az elnyűhetetlen detektív hét alkalommal lép színre a magyar televízióban. Átlagos hétköznapról beszélünk, 2021-ben, Kelet-Európában, tizennyolc évvel a sorozat befejezése és tízzel a főszerepet játszó Peter Falk halála után. A műsor 14:15-kor kezdődött a Jocky TV-n, de csak az epizód felét tudta megnézni, aki háromkor már látni akart egy újat a Sorozat csatornán. A délután folyamán az ATV és az ATV Start is beszállt a közvetítésbe. Nem a jeles évfordulóról emlékeztek meg, Columbo minden nap műsoron van.
Ezek alapján nem túlzás kijelenteni, hogy ő minden idők legnépszerűbb televíziós nyomozója - Sherlock Holmes vagy Hercule Poirot nem játszik, mert ők előbb voltak irodalmi hősök, mint filmes karakterek. Columbót viszont eleve a tévébe szánta a sorozat két alkotója, William Link és Richard Levinson. Igaz, a ballonkabátos hadnagynak rögös útja volt a képernyőkig: már 1960-ban készült róla egy epizód, amiből nem lett sorozat, viszont színpadra alkalmazták. Az előadás sikere után megint készült egy kétórás tévéfilm - Falk abban alakította először a főhőst -, de újabb pilot részt csak 1971-ben mutattak be. Ezután az NBC csatorna sem habozott tovább, megrendelték az első évadot, és 1971 szeptemberében be is mutatták az Ahogy a könyvben meg van írva című nyitóepizódot Steven Spielberg rendezésében.
Miközben a sorozatok formátuma az eltelt évtizedek alatt többször is alapvetően átalakult, és legutóbb a járványidőszak hozta bezártság alatt változott meg, hogyan nézünk sorozatokat, a Columbo-epizódok akciómentes, idejétmúlt másfél órái kirobbanthatatlanok a tévécsatornákról. Mi magyarázza Columbo hadnagy kitartó népszerűségét?
Tévéből a színpadra és vissza
A Columbo alkotói az amerikai televíziózás aranykorában, az ötvenes években kezdték a szakmát. Levinson és Link gyerekkori barátok voltak, a középiskolában ismerkedtek meg Philadelphiában, és hamar összehozta őket közös rajongásuk a krimiirodalom iránt. Kamaszkoruk óta együtt dolgoztak: filmkritikákat, detektívtörténeteket, sorozatötleteket küldözgettek mindenfelé. Az ötvenes évek elején már a Playboy is közölte egy-egy írásukat, az évtized végére pedig televíziós megbízásokat is szereztek. A kor bűnügyi sorozatainak legjavához írtak epizódokat, dolgoztak az Alfred Hitchcock Presents és A szökevény íróstábjában is.
A jól bevált formátumokat részben arra használták, hogy kibontsák és továbbgondolják a saját krimiötleteiket. Ezeknek a bűnügyi szériáknak a jelentős része ugyanis antológiasorozat volt, vagyis részről részre teljesen új történetekkel és szereplőkkel találkozhattak a nézők. Link és Levinson 1960-ban a Chevy Mystery Show-ban léptette fel először Columbót, a Los Angeles-i rendőrség gyilkossági csoportjának nyomozóját. Ebben a kismillió tévésorozatban szereplő Bert Freed játszotta a főhőst, de Columbo ahogy jött, úgy ment is a Chevy Mystery Show-ból.
Link és Levinson viszont úgy érezték, több van a karakterben, és a sorozatba bekerült epizódból színpadi változatot írtak, amit 1962-ben mutattak be San Franciscóban. Ezúttal Columbót már mozifilmekből ismert színész, Thomas Mitchell (Elfújta a szél, Hatosfogat) alakította, mellette pedig Orson Welles egykori színtársulatának két jelentős színésze, a hollywoodi sztárságig emelkedett Joseph Cotten és Agnes Moorehead is feltűnt az előadásban. Levinsonék végérvényesen megvetették a lábukat a nyugati parti szórakoztatóiparban, folyamatosan dolgoztak a tévében - főleg, de nem kizárólag bűnügyi sorozatokon -, Columbo karaktere ugyanakkor évekre a fiókba került.
A hatvanas évek végén az írópáros lehetőséget kapott az NBC csatornától egy sorozatoktól független, kétórás tévéfilm megírására. Link és Levinson visszatértek Columbóhoz és a Gyilkosság receptre című színdarabhoz, amelyet újfent tévére alkalmaztak - tehát még mindig ugyanabból az egyetlen Columbo-történetből dolgoztak, bemutatva a gazdaságos ötletfelhasználás különösen hatékony módját.
Ez volt az első Columbo-változat, amelyben Peter Falk alakította a nyomozót, noha az írók eredetileg Bing Crosbyt vagy A rakpartonból és a 12 dühös emberből ismert Lee J. Cobbot választották volna a főszerepre.
Az akkor negyvenéves Falk fiatalabb volt, mint amire Levinsonék gondoltak, de már rég befutott Hollywood egyik legkeresettebb, kétszeres Oscar-jelölt karakterszínészeként. A Columbóban az vonzotta, hogy végre főszerepet alakíthat.
Az elkészült tévéfilm láttán az NBC csatorna vezetői látni szerették volna, érdemes-e folytatásos sorozatot építeni a nyomozó karakterére, és újabb pilot epizódot rendeltek a Columbóból. Falk ebben is visszatért, majd aláírt az 1971 szeptemberében elinduló első évadra, végképp összekötve saját színészimázsát a barátságos, de ravasz detektív karakterével. Falk hiába játszott főszerepeket John Cassavetes modernista remekműveiben (Férjek, Egy hatás alatt álló nő), és tűnt fel később a Mikey és Nickytől a Berlin felett az égig fontos amerikai és európai filmekben, a nagyközönség haláláig Columbo szerepével azonosította.
A nyomozó, aki valójában nem nyomoz
Teljesen nyilvánvaló, hogy Peter Falk nélkül Columbo nem emelkedett volna a halhatatlan detektívek közé. Igaz, hogy a gyűrött ballon, a szivar, a melós kisember attitűdje az írók leleménye, de a kulcsfontosságú apróságokat az improvizációs tehetségéről is ismert színész adta hozzá a karakterhez.
Falk hajlamos volt rá, hogy a dialógusjelenetek közben előre nem egyeztetett módon félbehagyja a mondatot, levegye a pillantását partneréről, és eltűnődjön valami jelentéktelennek tűnő részleten. Ezzel ugyanúgy kizökkentette a másik színészt, ahogy a hadnagy is arra játszott, hogy szertefoszlassa a gyanúsítottak önhittségét, beismerő vallomásra kényszerítve a gyilkost.
Nem csak a krimirajongók előtt közismert, hogy mozgóképen a Columbo alkalmazta a legnagyobb sikerrel a detektívtörténetek ritkább, inverz rejtélyként ismert változatát. Ebben az eredetileg R. Austin Freeman író 1910-es évekbeli novelláiban kikísérletezett krimiformában az olvasó vagy a néző a kezdetektől tisztában van vele, ki a gyilkos, mert a felütésben tanúi leszünk a gyilkosságnak. A cselekmény tétje nem az, hogy ki az elkövető, hanem az, milyen eszközökkel leplezi le őt a nyomozó.
Mindez azzal jár, hogy Columbo hadnagy valójában nem nyomoz. Az első perctől kezdve tudja, ki a gyilkos, és a megérzését utóbb bizonyítékokkal támasztja alá. Munkája viszont főként arra irányul, hogy egómeccset vívjon az elkövetővel, kibillentse a magabiztosságából. Ellenfelei folyton lenézik őt, a történetek végére mégis rájönnek, hogy semmi értelme elrejteniük a világ elől az igazságot. Ha Columbo látja az igazi arcukat, akkor megérdemlik a büntetést.
Columbo több mint detektív: az isteni igazságszolgáltatás gyűrött kabátba bújt angyala, aki a magukat felsőbbrendűnek képzelő, embertársaikat puszta bábunak tekintő gyilkosok eszébe vési, hol is van a helyük ama nagyobb sakktáblán.
Nem véletlenül írja a Columbót elemző cikkében a Filmvilág szerzője, Varró Attila, hogy "kötelező elem a fináléban a tett beismerése, amely azonban a lehető legritkább esetben vonatkozik a konkrét tettre - ehelyett a szellemi megalázottság elismerése fogalmazódik meg benne, amelyet a hadnagy hol megsemmisítő fölénnyel fogad, hol osztatlan rokonszenvét kinyilvánítva a bocsánatkérés őszinteségétől függően".
A bölcs nagyapó, aki rendet teremt a világban
A Columbo sikerének egyik titka lehet, hogy ez a recept már a két pilot epizódban, majd az 1971-ben induló első évadban készen állt. Link és Levinson, valamint Falk nagyon pontosan tudták, milyen detektívet és milyen történeteket akarnak a képernyőn látni. Az "igazi" Columbo a rajongók szemében az a 45 epizód, amelyet az NBC 1978-ig, nyolc évadon át leadott - a tíz évvel később felmelegített és rendszertelenül egészen 2003-ig készített folytatások sokkal halványabbak a klasszikus részeknél. A legjobb Columbo-epizódokban a gyilkost játszó színész méltó párja a főszereplőnek: Leonard Nimoy, Ray Milland, Martin Landau, Ruth Gordon, Johnny Cash vagy a Falk-kebelbarát John Cassavetes az amerikai sorozattörténet legszebb "szellemi párbajjeleneteiben" méri össze az intellektusát Columbo hadnagyéval (a legtöbbször, négy alkalommal pedig Patrick McGoohan játszotta el a gyilkost).
Náluk kevésbé nagy név, de nem kevésbé emlékezetes gonosztevőt formált meg Jack Cassidy az első évad nyitóepizódjában. Az Ahogy a könyvben meg van írva történetében Link és Levinson mintha saját együttműködésük egy lehetséges, sötét befejezését vetették volna papírra: a népszerű krimiírópáros egyik tagja végez a másikkal, mikor az bejelenti, hogy véget akar vetni a közös munkának. Ken Franklin mindent alaposan megtervez, és tucatnyi detektívregénnyel a háta mögött megvalósítja a tökéletesnek vélt gyilkosságot. Hamar kiderül, hogy Franklin a partnere nélkül mit sem érne íróként, mert közös regényeiknek inkább a piaci pozicionálásában, mintsem megírásában jeleskedett. A sors fintora, hogy a tökéletes gyilkosság tervét viszont pont ő találta ki. "Évek során egyetlen ötletem. Elmeséltem Jimnek vagy öt éve. Ki gondolta volna, hogy az a hülye leírja?" - kérdezi Columbótól, aki percekkel azelőtt találta meg a bűncselekmény pontos menetrendjét a halott írótárs jegyzetei között.
Az epizódot Steven Spielberg rendezte, aki akkor már két éve - huszonnégy éves korától - a Universal stúdió tévés produkcióihoz szerződtetett bérrendezőként dolgozott. A Columbo koncepciójának kialakításához egyáltalán nem járult hozzá, de visszafogott eleganciával rendezte meg az Ahogy a könyvben meg van írva epizódot. Spielberg számos műfajt kipróbált a tévében, de leginkább a horror vonzotta - mindössze négy éven belül készítette el a Something Evil úttörő tévéhorrorját, a Párbajt és a Cápát. Columbo-epizódjának emlékezetes jelenete, amikor Ken Franklin készül megölni a korábbi gyilkosságát megszimatoló boltosnőt. A jelenetet úgy világították be, hogy az asszony arca már azelőtt sötétbe burkolózik, hogy Franklin végezne vele. Mintha Spielberg és operatőre formai eszközökkel még életében halottnak nyilvánítanák őt.
A rendező érezhette, hogy ezek a finom stiláris megoldások ráférnek egy olyan sorozatra, amelyben egyáltalán nincsenek akciójelenetek - lövöldözések, autós üldözések -, és a nyomozás is máshogy izgalmas, mint a hagyományos detektívtörténetekben. Persze a hetvenes évek elején a tévénézők még nem találták különösen kirívónak a Columbo-epizódok eseménytelenségét, de az eltelt ötven évben az ingerküszöbünk sokkal magasabbra került.
A Columbót nézni ma olyan, mintha lassú beszédű nagyapánk családi történeteit hallgatnánk, és akár a nagyapó esetében, Columbo hadnagy bölcsességében is feltétlen bízunk. Ahol Columbo feltűnik, működik a világ rendje - akárhogy kapálózik, dühöng, fenyegetőzik a gyilkos, biztosan nem menekül az igazságszolgáltatás markából. Ez a biztonság teszi ma is megnyugtató, boldog nézői élménnyé a sorozatot.
Columbo tehát egyfelől rendet teremt a mind kaotikusabbá váló világban, másfelől kifejezetten azokra csap le, akik többnek és jobbnak képzelik magukat a többi embernél. Számos tanulmányt, sőt könyvet is írtak már a sorozat társadalomábrázolásáról, mert Columbo rendre az elit elfajzott képviselőit bünteti az egyszerű nép nevében. Rutinszerűen aratott győzelmei abba az illúzióba ringatják a nézőt, hogy a gazdagok sem úszhatnak meg mindent, hogy a világba nemcsak a rend, hanem a jogegyenlőség eszméje is visszacsempészhető.
Amikor tehát egy átlagos hétköznap délután vagy este bekapcsolunk egy Columbo-epizódot, a rendről és a demokráciáról szőtt álmainkat akarjuk másfél óra erejéig visszakapni. Akik igazán szeretik Columbo hadnagyot, transzcendens élményt kaphatnak a kalandjaitól: egy mindannyiunknál nagyobb, jóindulatú hatalom létezésére találnak krimiepizódokba rejtett bizonyítékot. Úgy tűnik, minél kevésbé leljük ezt a bizonyosságot a külvilágban, annál nagyobb szükségünk van a hadnagyra. Ha ez igaz, újabb ötven év múlva sem lesz nehezebb a Columbót elcsípni a majdani sorozatdömping közepén, mint most.
