Miért bántja Brüsszel állandóan szegény kelet-európaiakat?

Az Európai Unión belül az utóbbi években az egyik legnagyobb ellentét a keleti és a nyugati tagországok között feszül. Ennek csak egyik része az, hogy a keleti tagországok egy része látványosan és élvezettel megy szembe az Európai Unió vezetőivel, ami egyre népszerűbb a keleti tagállamok szavazói között. Az pedig, hogy a nyugati tagállamok a keletieket ütik, nyugaton kezd népszerűbb lenni, ahol az általános kép eddig is az volt a keleti államokról, hogy csak a hasznot akarnak az uniós tagságból, felelősséget nem.

Ez a harc a leginkább Magyarország és Lengyelország esetében látszik, de van egy harmadik keleti tagország, Románia, amely körül egyre erőteljesebb viták vannak. Lengyelország és Magyarország ellen, bár más módokon, de már megindult a hetes cikkely szerinti eljárás előkészítése. Románia pedig ennek az előszobájában tart, miután az Európai Parlament nemrég figyelmeztette.

Valószínűleg ezekből az eljárásokból évek múltán sem lesz semmi, hiszen az elfogadásukhoz, és ezzel ahhoz, hogy egy tagállam szavazati jogát elvegyék, az Európai Tanácsban minden másik tagállamnak egyet kell értenie. Magyarország és Lengyelország viszont előre közölte, hogy nem fogják megszavazni a másik elleni eljárást.

Érdemes megnézni részletesen is, hogy melyek azok a vádak, amelyek miatt ezt a három tagországot kezdték el támadni.

Kezdjük Romániával

A románok elleni "támadás" azért is lóg ki a sorból, mert miközben Magyarországon és Lengyelországban jobboldali, vállaltan illiberális kormányok vannak hatalmon, Romániát egy szociáldemokrata-liberális koalíció vezeti.

Az Európai Bizottság a múlt héten adta ki éves jelentését az országról, ebben figyelmeztetve arra, hogy Románia folyamatosan csúszik vissza a korrupció elleni harcban. Ez különösen érzékenyen jön akkor, amikor a románok arra készülnek, hogy először legyenek az EU soros elnökei.

A híres-hírhedt román korrupcióellenes ügyészség, a DNA korábban olyan sikeres volt, hogy több aktív minisztert is bíróság elé állított. Klaus Iohannis elnök viszont pár hónappal ezelőtt, hosszú huzavona után aláírta azt a határozatot, amely meneszti Laura Codruta Kövesit, a DNA legfőbb ügyészét.

A baloldali kormánnyal több fronton harcoló Iohannis nem akarta kirúgni Codruța Kövesit, de végül kénytelen volt. Az alkotmánybíróság ugyanis májusban úgy döntött, hogy Iohannisnak eleget kell tennie az igazságügy-miniszter javaslatának. A miniszter, Tudorel Toader szerint Codruta Kövesi túllépett hatáskörén, és túlságosan átpolitizált volt a munkája. A DNA munkáját sokan úgy értékelték, hogy alaposan megtisztította a román politikai és üzleti életet, a kormányoldal viszont rendre azzal érvelt, hogy tevékenysége szinte ellehetetlenítette a politikai döntéshozatalt és a pozíciók betöltését, annyi vezetővel szemben emelt vádat.

Lengyelország ellen is jól körülhatárolható vádak vannak

A lengyelek ellen a hetes cikkely szerinti eljárás megindításáról az Európai Bizottság döntött, amit később az Európai Parlament is jóváhagyott a szükséges négyötödös arányban.

A vád alapja az, hogy a lengyel igazságügyi reform teljesen a kormány irányítása alá rendeli a független igazságszolgáltatást. Ez egyrészt úgy valósulna meg, hogy az idősebb bírákat nyugdíjazzák, arra hivatkozva, hogy ők már az előző rendszerben is bírói feladatokat láttak el, a helyükre lépő fiatalabb bírók pedig sokkal inkább hűek a populista jobboldali kormányhoz, mint az idősebbek.

Hasonló dolgok történnének az alkotmánybíróságban is. A Jog és Igazságosság (PiS) hatalomra kerülése után egy törvénymódosítás lehetőséget adott arra, hogy a kormánypárt lecseréljen öt alkotmánybírót. A 15 tagú testületben viszont még így sem volt többsége a PiS embereinek. A nyugdíjazással kapcsolatos törvény szerint viszont minden alkotmánybírót nyugdíjaztak volna, a helyükre pedig a parlament jelölhetett volna új bírákat, ahol pedig a PiS rendelkezik többséggel.

Emellett az igazságügyi miniszter kezébe helyzeték a döntést az ügyészek és a bírák kinevezéséről is, amivel szinte teljesen megszűnt volna a bíróságok függetlensége. A legfelsőbb bíróság nem is volt hajlandó eleget tenni a változtatásoknak, és az Európai Unió Bírósága elé vitte az ügyet, azonban a Jog és Igazságosság nem várta meg a döntést, és egyoldalúan meneszteni próbálta az alkotmánybíróságot.

Itt született eddig a legmeglepőbb végeredmény, mert szerdán a lengyelek visszavonulót fújtak, és a bírák korai nyugdíjazását előíró lényegi részeket a parlament egyszerűen kivette a törvényből. Lengyelország ezzel megadta magát a brüsszeli haragnak, és képes voltak racionális alkut kötni. Nem úgy, mint a következő ország.

Magyarország helyzete valamivel bonyolultabb

Ellenünk ugyanis nem csak egy ennyire jól körülhatárolható vádpont van. A magyarok elleni eljárásnak eleve nagyobb súlyt ad az, hogy a megindításról nem az Európai Bizottság, hanem az unió legdemokratikusabb szerve, az Európai Parlament döntött, amikor elfogadta a Sargentini-jelentést.

A jelentésről már sokszor írtunk, de érdemes most is felidézni, mibe kötöttek bele az EP-ben. Igazából semmi olyanba, amibe korábban ne kötöttek volna bele már legalább egyszer. A választási rendszer működésétől a sajtószabadság korlátozásán, a korrupción és a lex CEU-n keresztül az egyenlő bánásmódig és a menekültekkel szembeni eljárásokig az összes olyan téma előkerült, ami miatt korábban már bírálták az Orbán-kormányt.

Amely egyébként továbbra is úgy tesz, mintha a jelentésben a menekülteljárási szabályok kritikája nem egyetlen pont lenne a tizenkettőből, és azt állítja: a migránsbarát brüsszeli bürokraták akarnak bosszút állni a magyarokon, amiért azok nem engednek be több menekültet. Mindezt úgy, hogy a jelentésben több menekültről szó sincs, csak arról, hogyan bánnak velük a magyar határon a hatóságok.

Kiemelt kép: Hendrik Schmidt/dpa-Zentralbild/ZB/AFP